Kakaós csiga vagy egy finom croissant reggelire, tízóraira, ebédre egy pizza vagy egy jó rántott hús, uzsonnára nassolás, majd jön a kiadós vacsora és a tévé elõtti édesség és sósság tenger. Jobb esetben napi háromszor eszünk, roszszabb esetben reggeli nélkül indul a nap, majd egész nap szinte csak csipegetünk és este tömjük meg az egész nap kiéheztetett gyomrunkat.
Milyen is legyen a párunk? Hogyan válaszszunk? Ezek igen bonyolult, ugyanakkor fontos kérdések. Az élet tapasztalata mindenki számára megmutatja, hogyan kell élnünk és elfogadni egymást, hibáinkkal együtt.
A szentesi Visszhang elõzõ számában Sáfár Józsefnek a szentesi és csongrádi távírda létesítésérõl szóló kutatásaiból közöltünk ízelítõt. Röviden bemutattuk, hogyan lobbizott Szentes város az 1870-es évek közepén a távíróért, amire nagy szüksége volt a városnak a kereskedelem fellendítése, az információk gyors áramlása érdekében.
S akkor eldördültek a fegyverek, de hiába, mert a magyar nép ismét megmutatta a világnak, hogy a szabadságért mindenre képes. Az 56′-os budapesti események központi alakja az a Nagy Imre volt, aki ugyan nem készült a miniszterelnökség átvételére, de Moszkva „hatására” 1953. 07. 04-én, (a katasztrófával fenyegetõ helyzetben, a fékeveszett kommunista terror okán) kényszerûségbõl elvállalta azt.
Olvasói kérdés: Ha valaki pénzt talál az utcán és azt nem adja le, akkor valóban bûncselekményt követ el, illetve a talált pénz értéke befolyásolja-e a várható büntetést?
Szirbik Imre, Szentes Város polgármestere jókívánságait tolmácsoljuk a mellékelt kép megnyitásával.
Édesanyám, édesapám, nagyszüleim tanítottak magyarul beszélni. A 3113-as Szentesi Deák Ferenc utcai népiskola tanítói: Antal Aranka, Temesvári Margit, Berczeli Károly, Dóczi Imre, Vecseri Sándor, írni és olvasni. A harmincas években egy idõben 50 egynéhányunkat egy tanteremben tanítottak a hazánkhoz való hûségre, életre neveltek bennünket. Tisztelettel emlékezem rájuk!
A távirat ma már szinte teljesen eltûnt az életünkbõl. Az SMS-ek és email-ek világában már csak az idõsebbek emlékeznek rá, hogy egykor a postai távirat volt a sürgõs üzenetek leggyorsabb írásbeli továbbításának esz-köze. Legtovább talán a dísz- és gyásztávirat-küldés „össznépi” szokása tartott ki. Napjainkban kevesen adnak fel táviratot – bár még lehet!