‘Album’ kategória archívum
2018 11 12
A szentesi Farkas Antal utcai „Kincskereső” Tagóvoda Márton-napi programot szervezett november 12-én délelőtt. A négy óvodai csoport jellegzetes, az alkalomhoz illő jelmezt viselt, amelyet a szülők és óvónők közösen készítettek el a gyermekek számára. Előzetesen a kicsik „Libák gyermekszemmel…” címmel rajzokat készítettek, amelyekben gyönyörködhettek a többiek is.
(tovább…)
Beküldve a(z) Aktuális, Album, Hírek kategóriába | „Száz liba egy sorba…” – Márton-napi ünnepség a „Kincskereső” óviban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2018 11 10
A Szentes Városi Amatőr Színkör új bemutatóval készült az új évadra. A Dunai házaspár vezetésével Marcel Achard: A bolond lány c. bűnügyi vígjátékát alkalmazta színpadra három képben és egy felvonásban a társulat. A próba sorozat a végéhez ért, az előadás főpróbáját tegnap, november 9-én este tartották a Dózsa-ház Közösségi Térben kialakított mini színháztermükben. Beletekinthettünk a bemutatóba, íme, néhány kép kedvcsinálónak a jövőbeni bemutatókhoz.
(tovább…)
Beküldve a(z) Aktuális, Album, Szabadidö kategóriába | Új bemutató – A főpróba bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2018 11 08
Bő 1 éve, hogy a Hortobágyi Madárkórház Alapítvány Szentesi Madármentő Állomása megnyílt. A Dél-alföldi régióban egyedülálló kezdeményezésnek Nagy Tímea volt, s a mai napig is ő a motorja. A kétgyermekes anyuka korábban is megmentette a talált madárkát, még ha a bérházi adottságok között kellett is ápolnia. Egyre inkább ráérezve e tevékenység hasznosságára, a hortobágyi madárkórházba jelentkezett önkéntesnek, ahol rengeteget segédkezett a műtéteknél, valamint a madarak ellátásánál, ennek már hét éve. Ezáltal nagyon sok tapasztalatot szerzett, és módjában állt nagyon sok mindent elsajátítani.
(tovább…)
Beküldve a(z) Album, Sztori, Újság cikkei kategóriába | Gyógyulni gyógyuló madarakkal – Elhivatottságból jeles, Szentesen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2018 11 07
A Tiszántúli Református Egyházkerület Tanácsa „a Tiszántúli Református Egyházkerület Pedagógiai Díja” elismerésben részesítette Karikó-Tóth Tibort a Kiss Bálint Református Általános Iskola igazgatóját. A díj a református köznevelés területén végzett magas színvonalú, kiemelkedően eredményes munkája, valamint a református hagyományok és értékek megőrzésének, továbbvitelének érdekében huzamos időn át kifejtett tevékenysége elismerése. Az elismerést október 27-én a debreceni egyház-kerületi közgyűlésen vehette át.
(tovább…)
Beküldve a(z) Aktuális, Album, Hírek kategóriába | Elismerés Karikó-Tóth Tibornak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2018 10 20
Modern, ám mégis klasszikus. Az egész világon emberek milliói lehettek részesei az élménynek, amint Munkácsy Mihály, a sajnos rövid életet élt, nehéz sorsú festő géniusz mintegy száz alkotása vált Havasi szerzemények illusztrációjává. Különleges találkozás, sajátos tárlatvezetés, emlékezés, tisztelgés. Alkotássorozatával Havasi Balázs missziót is teljesít, hiszen a festményeken keresztül hiteles képet mutat meg a magyar társadalom 1800-as évek végi helyzetéről. A szerzemények és képek tökéletes összhangban vannak, nézzünk erre példát:
(tovább…)
Beküldve a(z) Album, Napló, Sztori kategóriába | Terézke-blog 14: Havasi Balázs – Ecset és zongora, avagy tudásban tudás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2018 10 04
A hétvégén került sor a kanadai székhelyű Edmontonban a Communities in Bloom Collectivités in fleurs elnevezésű világverseny eredményhirdetésére.
(tovább…)
Beküldve a(z) Aktuális, Album, Rónahír / Soroló / Szentes hírei online kategóriába | Elsőre második a város… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2018 09 05
Szeptember 5-én a Szecessziós Házban rendezte meg az Együtt Szentesért Egyesület a Városi Könyvtárral és a Művelődési Központtal közösen az „Arcképek Szentesről” programsorozata újabb találkozóját, melynek vendége Dóczi Gáborné a Petőfi Sándor Általános Iskola ny. címzetes igazgatónője volt. A beszélgetőtárs Szobotáné Györgyi feljegyzését adjuk közre.
(tovább…)
Beküldve a(z) Aktuális, Album, Sztori kategóriába | Csirike 80 éves bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2018 08 30
Augusztus 29-én a megújulás jegyében járhattunk a Koszta József Múzeumban. A két hónapja kinevezett igazgató, Farkas László Róbert szervezte ezt a találkozót, hogy a fenntartó Szentes Város Önkormányzata tisztségviselőinek, a képviselő-testület tagjainak, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ igazgatójának, valamint a sajtó munkatársainak bemutassa a munkatársakat, s együtt közösen szemléltessék azokat az új irányokat, amelyek a jövőben meghatározzák a múzeum kínálatát és a múzeum épületeit látogatók élményeit.
(tovább…)
Beküldve a(z) Aktuális, Album, InfoTech kategóriába | Új irányok a múzeumban – A többlábonállás igényével bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva