Ülök a szobámban… Elõttem újságok, írások, képek, emlékeim, amelyek ma már egyre élesebbek. Október 23. piros betûs  ünnep. Én azt is elmondhatom ötvenöt év után, hogy nekem “duplán”.

Férjemmel – aki már nem él – 1955-ben végeztünk, én a gyakorló év után 1956. június 2-án visszamentem a fõiskolára államvizsgázni. Elõtte még, 1955. október 23-án házasságot kötöttünk. Szombaton volt a polgári, másnap vasárnap az egyházi esküvõ. Akkor ez volt a “szokás”, s azóta ennyi idõ eltelt, megrakodva búval és örömmel. Akkor még nem tudtuk, hogy ez a nap késõbb ünnepet jelent majd.
De mi voltunk azok is, akiknek apáik és nagyapáik földjét “tagosították”. S még agitálni is menni kellett a tsz-ek alakulásáért. De velünk épült fel a szocializmus, mi éltük végig ezt az “átkos negyven évet”. Ám emberek maradtunk, mert tudtuk, hogy az igazi “ítélõszék” elõtt mindenki egyformán áll, s kapja érdeme szerint jutalmát vagy büntetését. Mi tudtuk ezt, s tudjuk máig is, de a “múltat” be kell vallani, ahogyan költõnk írja. Ott nem kérdezik, milyen rendszert szolgáltál, csak azt, “hogyan.” Tudtad-e úgy folytatni az életed, hogy mindig emelt fõvel tudj járni. Úgy, ahogyan szegény édesanyám mondta, mert addig nincs semmi baj… Az élet terhei rakodhatnak rád, de kapsz erõt is, hogy elviseld, ezeket is tõle tanultuk.  Nagy tanítómester az élet!

Senki sem tehet arról, hova született, de az, hogy milyen ember lesz belõle, tõle is függ. Szüleit, testvéreit nem válogathatja meg az ember, de a barátait már igen. Milyen korba, világba születik bele, azt sem. De sok mindenrõl tehet, irányíthatja, megtagadhat, elfogadhat, ez is részben tõle függ. “Mert az ember nem arra született…” folytathatnám hajdani nagy írónk soraival. Valahol olvastam: Nem az a legnagyobb érdem, ha valaki sohasem bukik el, hanem az, hogyha mindannyiszor talpra tud állni utána. Ilyenek mindig voltak, és vannak ma is.
Az én elsõ munkahelyem Szegváron a mai Forrai Máté Általános Iskola már elmúlt kétszázhatvan éves. Én arra vagyok büszke, hogy tanulója és tanítója is lehettem.
Az én utolsó munkahelyem a régi Pirostéglás. Az ünneppel szorosan összefügg, hogy negyven éves születésnapján, 2010. október 20-21-én sokan részt vehettünk. Köszönjük! A megyei lap van elõttem, az október 22-i számban négy olvasó, köztük az én kisebbik unokám válaszolt az ünneppel kapcsolatos kérdésekre. Õ most budapesti diák.
(Lejegyezte:)

Dr. Magyar Jánosné
ny. pedagógus

Ez a bejegyzés 2010 11 14 23:34-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.