Akutventilátor intézményeknek
Szentes Város Bölcsõdéjében Katona Ágnes mentõtiszt (képen) mutatta be annak az akutventilátornak a mûködését, amely svédországból származik.
Az eszköz használata könnyen elsajátítható, nélkülözhetetlen, ha a gyerekeket kisebb baleset, pl. félrenyelés érné, és a lélegeztetésük életet menthet. Ez a berendezés azonban arra is alkalmas, hogy felnõtteknek nyújtson segítséget. Könnyen tisztán és karbantartható.
A berendezésbõl most három érkezett a városba Jegyes-Molnárné Hajdú Krisztina jóvoltából, helyi vállalkozók támogatásával. A további készülékek a dr. Papp László Városi Sportcsarnokban, valamint a sportuszodában szolgálják az oda látogatók biztonságát.
Nívódíj a HK-Ceramnak
A Szentesi Ipari Park területén évek óta folyamatosan fejlõdik, növeli dolgozói számát a HK-Ceram Kft, amely cserépipari és kerámia termékek elõállításával foglalkozik. A közelmúltban a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Munkahelyterem-tési Régió Nívódíjban részesítette.
A tanács által tavaly alapított díjat idén adták ki elõször. A cég a Dél-alföldi Régió három megyéjének vállalkozásai közül a “Helyi közösségek munkahelyteremtésében kiemelkedõ helyi vállalkozás” kategóriában kapta az elismerést, mellyel jutalmazták, hogy 2005 évi indulásuk óta a zöldmezõs beruházással létesült cég mára hetven fõt foglalkoztat és az árbevétele eléri az 1,2 milliárd forintot. Folyamatban van náluk egy új 1000 négyzetméteres csarnok építése. Ez a gyártórészleg is legalább tíz új munkavállalót vonz majd.
Ifjúsági tûzoltóverseny
Általános iskolai tanulók részére ifjúsági tûzoltóversenyt szervez a Szentesi Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság és a Szentesi Tûzoltók Hagyományõrzõ Közhasznú Egyesülete.
Alsó és felsõ tagozatos, hat-hat fõs vegyes csapatok adnak számot tûzvédelmi felkészültségükrõl május elsején a Pusztai László Sporttelepen. A 8.30 órakor kezdõdõ versenyre többek között tesztlap kitöltéssel, pazzle kirakásával, ügyességi és akadályverseny feladatokkal készülnek a szervezõk.
A csapatok felkészülésében Kálmán Rajmund tü. õrnagy, Bölcskei-Mol-nár Zoltán tü. százados és Papp László tü. õrnagy segít a gyerekeknek.
A nyertesek a Vida Team Kft. jóvoltából vándorserleget, serleget és érmeket kapnak.
Emlékezés Õze Lajosra
A Bartha János Kertészeti Szakképzõ Iskola és a Mosolygósabb Régióért Egyesület születése napján, április 27-én emlékezik meg a színjátékosról egykori iskolájában. Õze Lajos alakját felidézi Bu-csány György ny. középiskolai tanár. Majd az emlékezõk a kegyelet virágait helyezik el a mûvész emléktáblájánál. Az egykori iskolatársakat és tisztelõket 9.45 órára várják.
Birkózás városa
Az országban elsõként Szentes kapta meg a “Birkózás városa” címmel járó díszoklevelet, mivel nagy hagyománya van nálunk ennek a sportágnak – hangzott el a minapi tájékoztató alkalmával.
A díszoklevelet a közelmúltban városunkban rendezett birkózó diákolimpia országos döntõjén dr. Hegedûs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke adta át a város vezetõinek.
Dr. Kis-Tóth Tihamér, a Klauzál DSE Birkózó Szakosztályának elnöke tekintett vissza a helyi birkózó sport 1920-tól 1991-ig terjedõ történetére, majd a Birkózók Baráti köre 2007. évi újabb szakosztállyá szervezõdésére. – Minden évtizednek megvoltak a maga kiemelkedõ sporto-lói – emlékezett az olimpikon kiválóság Lõrincz Mártonra és a helyi születésû, sportcsarnok névadó dr. Papp Lászlóra, aki 1928-ban Amsterdamban pl. ezüstérmet szerzett, szövetségi kapitány, a válogatott edzõje, nyolcszoros magyar bajnok birkózó volt. (Folytatás: www.varosivisszhang.hu)
Mûemléki világnap
A pincétõl a padlásig a szentesi mûemléképületek bemutatása a témája a Koszta József Múzeum világnapi programjának, amely április 17-én 10-17 óra között az összes múzeumi épületet érinti. Minden egész órában indulnak a csoportok az épületek bejárására. A jelképes belépõ helyszínenként 100 Ft, a körjegy, amely mind a hat épületre érvényes, 400 forintba kerül. A program másnap, vasárnap délután 13 és 17 óra között már csak a múzeum helyiségeivel folytatódik.
A könyvtárban
A városi könyvtárban április 14-én Poszler György tanár “Tragédia és mese Mikszáth életmûvében” címmel tart ismertetõt. Az érdeklõdõket 18 órára várják.
Antik bűvölet
A Zene – Világ – Zene koncertsorozat keretében az Incantamento Antico (antik bûvölet) együttes koncertezik a Lajtha László Alapfokú Mûvészeti Iskola és Hangversenyközpont színpadán április 14-én 18 órától.
A koncertsorozat bérletei érvényesek! Jegyek a koncert elõtt is vásárolhatók 1000 Ft-os áron a helyszínen.
A régizene együttes olasz, spanyol reneszánsz és barokk zenei ritkaságokat dolgozott fel. Korhû hangszeres és vokális mûveket szólaltatnak meg. 2006. õszétõl zenélnek együtt Szegeden az SZTE Zenemûvészeti Karát befejezõ növendékek.
(Fotó: Dömsödi Teréz)
