A Húsvéti Ünnepi Mulatság és a Kézműves Ízek Fesztiválja együtt a Gólyás-házban szombaton

Húsvétra hangolódva került sor tájékoztatóra március 25-én a Gólyás-házban. Az ünnepet megelőző rendezvényekről a szervezők és Szabó Zoltán Ferenc polgármester tartottak ismertetőt, invitálva a lakosságot, a fiatalokat, idősebbeket egyaránt.
Szentes Város Polgármestere szólt arról, hogy a természet ráhangolódása is mutatja hagyományos keresztény ünnepünk közeledtét, s ez cselekvésre ösztönöz. Ezért kerültek fel a szalagok az Erzsébet tér fáira, s a tojásfa díszítések is megjelennek hamarosan. Ahogy az ünnep, a programok is kössék össze a családokat, ezért dolgozik együtt a Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Vendégszeretet Egyesület is.

Martók Alíztól, a Szentesi Művelődési Központ munkatársától megtudhattuk, hogy tíznél is több óvodás csoport vesz részt a tojásfa díszítésben március utolsó napján délelőtt, majd táncházi mulatságban lesz részük a Kossuth téren.
Április 4. szombat a húsvéti mulatság napja, ezúttal a Szentesi Vendégszeretet Egyesület Kézműves Ízek Fesztiváljára is ezen a napon és helyszínen kerül sor 10.00 és 17.00 óra között. A kézműves foglalkozások, gasztronómiai csemegék, egyéb látnivalók, kulturális műsorok mellett családi hétpróba vetélkedő is indul a Gólyás-házból, amelyre a rendezvény kezdetén jelentkezhetnek a családi csapatok. A vetélkedés több városi helyszínen folytatódik. Elkészült egy kis füzet, amelyben a családok útvonalterve szerepel, s belekerülnek az eredményeik is.

A Szentesi Vendégszeretet Egyesület elnöke, Matkócsik Pál a tizenhetedik Kézműves Ízek Fesztiváljának helyszínéről úgy is megemlékezett, hogy itt alakult meg az egyesület 2009-ben. A kulturális műsorról megtudhattuk, hogy a népzenei hagyományok ápolása jegyében idén is fellép a Jövőnkért Néptáncegyüttes, Balla Tibor Arany Páva és Kóta Nagydíjas muzsikus, kiváló citeraművész-tanárunk, Helka, de az Aranygriff dobkör is.
Dömsödi Teréz


