A szociális ellátórendszer szentesi gyakorlatai – Gondoskodó Közösségek

…avagy egy projekt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége gondozásában, amelyet március 10-én mutattak be Szentesen. A Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban a helyi szociális szféra, a városi Bölcsőde, a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon, Szentes Város Gondozási Központja, a Szentesi Családsegítő Központ, a Hajléktalan Segítő Központ vezetői és munkatársai találkoztak a TÖOSZ Szociális Szekciójának szakembereivel tapasztalatcserére, tanácskozásra az aktuális problémák, kihívások megvitatására.

Kiss Csaba István alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket és ismertette a helyi ellátórendszer legfontosabb jellemzőit, a működés infrastrukturális hétterét.

A Szövetség főtitkára, dr. Gyergyák Ferenc szólt a korábbi szociális vonatkozású nemzetközi projektjük tapasztalatairól, azokról a kapcsolódási pontokról, amelyek a Gondoskodó Közösségek programnak is fontos alapjául szolgálnak.

Ám említést tett arról is, hogy a kormányzattól érdemi lépéseket várnak az ágazat bérrendezésében. Az szociális dolgozók, szakemberek alacsony anyagi elismertsége az alapja annak, hogy a munkatársak nem tekintik életpályának ma a hivatásukat. A nemzetközi tudásmegosztás ennek ellenére felértékelődik, ahogy az otthoni gondozás lehetőségeinek bővítése vagy a közösségi alapú szolgálat szereplőinek feltárása. Helye van tehát az innovatív kezdeményezéseknek, s hogy a vidéki és városi szervezetek együtt tudjanak dolgozni az ellátandók szolgálatában.

Kép és szöveg: dite