Az Országos Úszó Diákolimpia döntői Szentesen

A Csongrád-Csanád Vármegyei Diáksport Egyesület Szentesen rendezi meg március 27-29. között a Diákolimpia országos úszó döntőjét. A sportrendezvényről tartott sajtótájékoztatót Kiss Attila elnök és Szabó Zoltán Ferenc városunk polgármestere március 16-án.
Szentes Város Polgármestere a sporttörténeti rövid áttekintést követően kiemelte, hogy a mostanihoz hasonló rangos sportesemények fontos szerepet játszhatnak a fiatalok megnyerésében az egyes sportágak számára. A város minden júniusban elismeri a kiváló sportteljesítményeket, idén az elismerések rangját tovább emelő gesztusokban gondolkodnak – hallhattuk. Köszönetét tolmácsolta a szervezőknek, köztük Pohl Anette úszóedzőnek, a Diáksport Szövetség jelenlévő képviselőjének is.
Az egyesület elnöke az ugyancsak jelenlévő titkár asszony, Borbás Edit nevében is a rendezvény napjaira Szentest az úszás fővárosának nevezte, kiemelve, hogy mintegy ezer diák két, „A” és „B” kategóriában méretteti meg magát a versenyszámokban. A gyakorlatban a két kategória az igazolt és az amatőr versenyzőket jelenti. Valódi csapatmunka valósul meg a Szentesi Sport- és Üdülőközpontban a felmenő rendszerben megrendezett verseny sorozat záró akkordjaként. Köszönetét fejezte ki az elnök úr a felkészítő testnevelő tanároknak, a további szakmai segítőknek és az önkénteseknek, hiszen a felnőttek példamutatása meghatározó a 6-20 éves korosztály sport iránti elhivatottságának kialakulásában – mondta.
Kép és szöveg: dt.
