Színház nyílt a színházban
-Én azt vallom, hogy egy színház sokrétű, ahol sok minden megtörténhet. Vannak olyan előadások is, amelyek nem élnek meg nagyszínpadon. Olykor szükségeltetik egy fajta közelség. Álmodtunk egy nagyot, azután kalákában dolgoztunk. Köszönöm Csikós Lászlónak, a színház technikusának, aki a tervektől kezdve a technikai megvalósításig szolgálta az ügyünket. Ezzel a kamaraszínházzal a repertoárunk bővül, párhuzamosan tudunk kicsit kísérletezőbb, intim teret kívánó előadásokat is tartani. Külön öröm, hogy Szentes szülöttéről, Őze Lajosról nevezhettük el, s hogy a család áldását adta erre – hallottuk Varga Bálinttól, a Tóth József Színház és Vigadó művészeti vezetőjétől november 30-án az Őze Lajos Színházterem avatása alkalmából.
Felidézte a kőszínház megnyitójának örömteli pillanatait Szabó Zoltán Ferenc polgármester, aki az azóta eltelt éveket tanulságosnak és eseményekben gazdagnak tekinti. Nagyon jó döntésként éli meg a Szegedi Pinceszínházzal immár a második évadot, hiszen nem csak azt teljesítik, amit elvállaltak, hanem – pályázati forrás bevonásával – megvalósították a most átadásra kerülő kamaraszínházi termet is. Őze Lajosról elnevezve pedig tovább élhet az ő óriási művészi nagysága. A sokkal nehezebb körülmények között is, még nagyobb kreativitással hozzá lehetett tenni a komplexumhoz egy kis színháztermet, amellyel nem csak sok munka volt, hanem ahhoz már rengeteg új elképzelés is társul, hogy a közös munkának szép és érett gyümölcsei lehessenek – hangsúlyozta.
Majd Őze Lajos fia, Őze Áron színművész kapott szót, aki elmondta, hogy mindig nagy örömmel érkezik Szentesre, mert ez a város az Őze család anyahelye. – A család tagjait körbe telefonálva, mindannyian boldogok voltak a névadás hallatán, ami nagy öröm. Ám azért is öröm idejönni, mert ez a város egyre-egyre szebb. Gondolkodtam magam is, hogyan járulhatnék hozzá a névadáshoz, hiszen semmi más nem tart meg minket, művészeket, mint az emberi lélek és emlékezet.
Őze Áron azon örömének adott hangot, hogy zenész társaival avathatják fel a játszóhelyet, de ajándékot is hozott, egy olyan képet Őze Lajosról, amikor a nézőtéren ült. – Kollégáimnak sok emléke van édesapámról. Egy személyes történet, hiszen ritkán, amikor művésztársait ment játék közben megnézni, mindig napszemüvegben ült a nézőtéren. Abból tudták a művészek, hogy történik valami a színpadon, ha a napszemüveget legalább a homlokára feltolta.
Kép és szöveg: Dömsödi Teréz
