A speciális művészet országos ünnepe érkezik városunkba – Már pedig VAN!

Június 19-én a Petőfi Cafe-ban rendezett sajtóeseményen értesülhettünk a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület által 37. alkalommal szervezendő VAN Fesztiválról, amelynek ezúttal Szentes ad otthont július 3. és 7. között.
Szentes
Város Polgármestere a 2021 évi Speciális Olimpia folytatásának tekinti a
programot, amely a befogadó, nyitott és elfogadó város számára megtisztelő
felkérést jelent.
-Megdobban a szívünk, ha arra gondolunk, hogy már a nyarat megnyitottuk, és a
városközpontban pár száz méteren belül annyi minden elérhető, s mintegy 400 főt
láthatunk vendégül az ország számos pontjáról, miért ne lennénk partnere egy
ilyen fantasztikus, felemelő hangulatú kezdeményezésnek.
Asztalos Zsolt, a rendező egyesület elnöke a város lakosságát rövid
programismertetővel invitálta a Speciális Összművészeti Fesztiválra. A Tokácsli
Galériában nyílik július 3-án 16.00 órakor a Lélek Mozdulatok festménykiállítás
a Színpadképek fotókiállítással egyetemben. Majd 19.00 órától a Tóth József
Színház és Vigadóban táncos, zenés gálaműsor veszi kezdetét.
Pénteken 10.00 órától 12.00 óráig a „Szeretet mindent elfogad” program
kulturális bemutatói lesznek a színházban Szentes Város Gondozási Központja
szervezésében. Puskásné Halál Ágnes, az intézmény igazgatója vázolta, hogy a
hagyományos rendezvénynyitó képei megmaradnak, lesz jelbeszédes koreográfia és
a rendezvény történetét áttekintő képes összefoglaló is. Meglepetés új
programelemekre is lehet majd számítani sok-sok térségi közreműködővel. Az
országos rendezvény 14.00 órától újabb bemutatókkal folytatódik a színházban.
Mivel a fesztivál több helyi intézmény összefogására épített, Urvári Sándor, a
Szentesi Művelődési Központ igazgatója szólt a technikai részletekről, majd
invitálta a szentesieket mind a kiállításra, mind a színházi bemutatókra, mind
pedig a Kossuth téri fesztivál színpadon július 4-én és 5-én 17.00 órától sorra
kerülő koncertekre. Július 6-án, vasárnap este Tábortűz lesz az Ifjúsági Ház
gödörben, előtte fesztivál piknik a Kurca parton. Művészeti bemutatók a
színházban július 5-én és 6-án 14.00 órától is lesznek. A bemutatók ingyenesen
látogathatók a lakosság számára, a szervezők mindenkit jó szívvel látnak.
Ezúttal regisztráció sem szükséges.
Kép és szöveg: dt.