Tényleg Zűrös zeneóra volt?

A Filharmónia Magyarország Koncert- és Rendezvényszervező N. Kft. ifjúsági bérlet sorozatában idén három értékes zenei produkció érkezett a szentesi diákság számára. Már korábban a Farkas Ferenc Fúvósötös fafúvós hangszerekre épülő, nagyon igényes muzsikája, majd a Corpus Harsona Kvartett részfúvós együttes hangversenye rendhagyó zeneóra keretében szolgálta a helyi ifjúság zenei nevelését.
Május 21-én pedig a Zűrös Banda autentikus népdalokra és balkáni ritmusokra építkező interaktív zeneórája – két órában – fogadta a Kiss Bálint Református Általános Iskola, majd a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola diákjait a Hangversenyközpontban. A gyerekek a hangszerek között megismerhették többek között a Pikolát, ami a furulya és fuvola „keresztezésével” létrehozott apró hangszer. Megtudhatták azt is, hogy a szaxofon a fafúvósok közé tartozik, mert nád sípja nélkül hangot nem ad. Ütemmutatóztak is kicsit, 7.8-adban. S persze taps, és taps, ütemre mozduló lábak, a kis alsósok nagyon jól érezték magukat.

Az éppen 50 éves Kertész Ákos (a kollégáktól tortát is kapott) a találkozó üzeneteként megfogalmazta: a magyar népdal megmelengeti a szívünket, s fűszer hozzá a balkáni muzsika kiváló zenész barátaimtól. Fontos, hogy járjatok koncertekre, színházba, kiállításokra és olvassatok könyveket! Mind gyakrabban mondjatok nemet a digitális kísértésekre!
Bartyik Tímea, a Filharmónia kulturális szervezője arra a kérdésemre, hogyan esett a választásuk a Zűrös Bandára, azt válaszolta: – Az együttműködésünk már legalább egy évtizedes. Kézenfekvő volt, hogy együttműködünk velük, hiszen csodálatos módon nyúlnak a magyar népzenéhez. Ugyanazon célokat szolgáljuk. Ráadásul, tanítva és szórakoztatva kiválóan tudnak hatni a közönségre.
A Banda jelenlévő tagjai: Brásits Branka (ének), Varga Kornél (gitár, zenekarvezető), Kertész Ákos (dob), Deáky Márton (szaxofon, klarinét). Kép és szöveg: D. T.

