Megismerhetjük az új színházi évadot! – Ám nem csak az évad lesz új…

A Tóth József Színház és Vigadót üzemeltető Szegedi Pinceszínház képviseletében a jelenlegi évad tapasztalatairól, és a 2025/26-os évad várható előadásairól Kancsár Orsolya igazgatónő és Varga Bálint művészeti vezető tartott sajtótájékoztatót május 6-án a színház szalonjában. Az eseményen részt vett Szabó Zoltán Ferenc polgármester, aki az elmúlt év szeptemberében létrejött együttműködéssel személy szerint is elégedett, de a képviselő-testület elégedettségét is tolmácsolta. – Voltak már jobb időszakok, és bízunk benne, hogy anyagi értelemben lesznek is, azonban látszik az akarat, melynek nyomán számottevő a növekedés is – említette, majd településvezetőként megköszönte a kreativitást, rugalmasságot a színház vezetése részéről, s azt, hogy magukénak érzik Szentes színházát a társulat tagjai. Igyekeznek sajátos, egyedi utakat keresni, ami hosszútávon előremutató – hallottuk.

Kancsár Orsolya igazgatónő beszámolt a februárban meghirdetett kérdőíves közönségfelmérés eredményéről. – Év elején, azért, hogy a közönség a békéscsabai társulat után nagy törést ne érezzen, a gyors színházcsinálás mellett a már bevált szokásokat vettük át. A kérdőíves felmérés azonban több kellemes meglepetést hozott. 178 kérdőívet dolgozhattunk fel, melyekből egyértelműen kiderült, hogy a szentesiek szeretnek színházba járni, elégedettek a szolgáltatásainkkal, amit köszönünk. Valódi meglepetésként szolgált, hogy van igény a kortárs szerzők darabjaira épp úgy, mint a klasszikus színdarabok iránt és szívesen látnának a nézők alternatív, kísérleti előadásokat is. A válaszok megerősítésként szolgálnak a további munkánkhoz – tette hozzá.  

A következő évad előadásait Varga Bálint művészeti vezető ismertette. (A részleteket a fenti plakáton olvassák – szerk.)

Megtudtuk, hogy háromszázzal több felnőtt bérlet kelt el ebben az évadban, mint korábban. A csongrádi gyermekek csatlakozásával 1174 diák látogatóval érkeztek többen, és összességében a nézőszám 7000 fővel emelkedett és lett 18.000 fő. Új gyermekbérletet indítottak, és további beiktatását tervezik.

A színházi rendező Varga Bálint izgalmas premier előadásként ajánlotta a Te rongyos élet színpadi feldolgozását, amelyben helyi néptáncosok is szerepelnek majd. Kiemelte továbbá az újdonság Ifjúsági bérlet közönségvonzó lehetőségét, hiszen a fiatalok a jövő színházlátogatói. A szűkös anyagi források ellenére az Őze Lajos Stúdió kialakításával bővítik a stúdiószínházi bemutatók számát, akár Gogol, Kafka, vagy Edith Piaf életművének egy-egy szeletével.

Kancsár Orsolya igazgatónő hozzátette, két jelentős fesztivált szeretnének a városunkba elhozni, idegenforgalmi vonatkozásuk miatt is. Ám azért is, hogy teljes szívvel adjanak új lehetőségeket a színházlátogató közönség számára a művelődésre, szórakozásra.

-dite-

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.