A tánc kikapcsolt és gyógyított – Táncünnep a Városnapokon

1982 óta ünnepeljük a Tánc Világnapját. Ez a nap Jean Georges Noverre, a klasszikus balett kiválóságának születésnapja, április 29. az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének Nemzetközi Táncbizottsága döntése értelmében. Noverre (1727-1810) levette a táncosok arcáról a maszkot újításaival, nem tűrte ugyanis a mozgást akadályozó ruhákat, felszámolta az allegórikus ábrázolási módot és a geometrizmust. Ezzel szemben a hangsúlyt az érzelmek és a szenvedély megélésére és átadására helyezte. A balettdráma megteremtésére törekedett. A táncot a szép természet hű másolatának tekintette.

MÁV Lendület Tánccsoport.

Az érzelmek és a szenvedély a Szentesen immár második alkalommal megrendezett Dance Day, azaz a tánc napja résztvevőit is jellemezte. Ismét nagyon színvonalas bő 1 óra várt a közönségre május 2-án a Kossuth téren. A táncosok a nagy meleg ellenére, életkortól függetlenül, szívüket, tehetségüket maximálisan megmutatva, a zene éltető és gyógyító ritmusait kiaknázva, fergeteges show-t varázsoltak a Városnapok színpadára.

A szervező, ahogyan tavaly is, Lakosné Piroska, a Piroska Tánccsoport vezetője volt, aki minden szentesi tánccsoportot meghívott és a meghívásnak nyolcan eleget is tett. A rendelkezésre álló 10 perces műsoridőt egyénileg használták fel a résztvevők, a képek erről adnak számot.

Örömtánc hölgykoszorú.

Elsőként a MÁV Lendület tánccsoport lépett színpadra, akik 2023-ban alakultak újjá. Az elmúlt közel két év alatt kiemelkedő minősítéseket szereztek hangulatos, kiválóan koreografált táncaikkal. Őket a „Táncolj Örömmel Szentes” hölgykoszorúja követte Pataki Marika felkészítésével. A közelmúltban alakult örömtánc csoport a Szecessziós Házban csütörtökönként tartja próbáit, és készül a fellépéseire.

A Ladybird Stúdió az ország három pontján tartja magas színvonalú képzéseit. Szentesen a Művelődési Központban balett oktatást folytatnak. A Holdhercegnők c. produkciót a Luna csoport mutatta be.

Ladybird első produkció

A Dalma Dance Club SE. ugyancsak az ország több pontján működtet iskolát. 1998 óta Győrfi Dalma Törökszentmiklóson kezdte meg az oktatást. Rendszeres fesztivál szereplők, táncosaik szinte Európa minden országában felléptek már.

A Jövőnkért Néptáncegyüttes immár 25 éves. Az első generáció alapította meg a Jövőnkért Tánc- Sport Egyesületet az autentikus néptánc színpadra állítása érdekében. Minősült együttes címmel rendelkeznek. A Martin György Néptáncfesztiválon Nívódíjat kaptak. Ez alkalommal Bagi Ferenc néptánc pedagógus – mester vezetésével két koreográfiát mutattak be.

Dalma Dance Club SE pródukció.

A Szilver Táncsport Egyesületet négy táncospár képviselte a bemutatón. Ily módon az utánpótlás tehetségek és a versenytáncosok látványos műsorral, eleganciával, kecsességgel és szépséggel ajándékozták meg a közönséget. Az 1992-ben Szatmári – Nagy Szilvia által alapított egyesület mintegy hatvan páros felkészítését, hazai és nemzetközi versenyeztetését biztosítja napjainkban is.

Őket a Keep on Moving Dance School csoportjai követték. A Hip-hop és moderntánc oktatást 2020 ősze óta végzik Bencs-Vass Márta vezetésével a 6-tól 16 éves korosztály számára. Szentesen a Kossuth tér 5-ben van a tánctermük. A fiatalok rendkívül lelkesek, imádják a foglalkozásokat.

Ladybird -Stúdió – Holdhercegnők.

A házigazdák, a Piroska tánccsoport is többszörös kiváló minősítéssel rendelkezik. Nevét alapítójáról, Lakosné Piroskáról kapta és a szépkorúak társastánc oktatására épül, kezdő és haladó szinten egyaránt. A haladó csoport rendkívül népszerű, folyamatosak a fellépéseik. Nem meglepő, hiszen rendkívül elegánsak, kifinomult a mozgásuk és nagyon szeretnek táncolni.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Részlet a Jövőnkért Néptáncegyüttes műsorából.

A Szilver TSE sikerpárosa.

Keep On Moving Dance School moderntánc show-ból.


Piroska Tánccsoport

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.