Húsvéti városi szabadidős programok

Alább ajánljuk szíves figyelmükbe a Szentesi Művelődési Központ által szervezett és támogatott ünnepi programokat, amelyekre szeretettel hívják a város lakosságát, és a vendégeket.

„Őrizzük meg értékeinket együtt” a jelmondata a Szentesi Vendégszeretet Egyesületnek, melynek tagjai immár tizenhatodik alkalommal  rendezik meg a Helyi Ízek Fesztiválját Szentesen, húsvéthétfőn. 

Helyszíne 2025-ben a Tóth József utcán található Művelődési és Ifjúsági

Ház a rendezvénynek, ahol az utóbbi években a Kurca partot is birtokba  vették.

A rendezvény különlegessége az idén is, hogy nem csak hagyományos népi ételeket készítenek, de be is vonják abba az érdeklődőket, és a mesterfogásokon kívül az ételek receptjét is megkaphatják a látogatók, sőt meg is kóstolhatják a finomságokat.

A kézművesek munkájába is bekapcsolódhatnak a fesztivál vendégei, olyan régi

mesterségekkel  ismerkedhetnek meg, mint a kovács, fafaragó, népi hímzők és tojásfestők művészete.

A Művelődési ház termeiben, színpadján is folyamatos programok váltják egymást, ahol: népi muzsika, néptánc, előadás, vetítés színesíti a programot. Mindehhez a népi hagyományok, az épített, természeti és szellemi örökség őrzése kapcsolódik.

Közkedvelt program az ifjúság számára a kézműveskedés, foglalkoztató alkotások, népi játékok, pónilovaglás, ugrálóvár és állatsimogatás.

A Szentesi Vendégszeretet Egyesület rendezvényén számos civil szervezet működik közre, hogy tartalmas programot nyújtson a locsolkodás előtt, közben, mellett ezt a rendezvényt választó érdeklődőknek.

A program rendszeres eleme a lovaskocsis városnézés.

Műsor

9.45-kor 15 perc Balla Tibor tekerőlanton játszik

10-kor  Megnyitó, köszöntő , tájékoztató

Szabó Zoltán Ferenc polgármester és Matkócsik Pál Ferenc

vers: előadja Berényiné Papp Erzsébet

Műsorvezető, műsor közben különleges locsolóversek, egyéb húsvéti érdekességek: Dömsödi Teréz

vetítés: Korábbi hagyományőrző műsorok filmek és képek

10.25-kor 30 perc Aranygriff  dobkör műsora

11-kor 20 perc Balla Tibor tekerőlanton játszik

11.25-kor 30 perc Aranygriff dobkör műsora

12.00 Tibor 20 perc Balla Tibor tekerőlanton játszik

12.25-től vetítés: Szentes épített és természeti értékeit bemutató fotók

12-13-ig ebéd

13.00 Aranygriff dobkör 30 perces műsora

13.35-től vers, előadja Berényiné Papp Erzsébet

 vetítés, népzene, népdalok az Aranyszarvas fiú DVD-ről

14.00 Debreczeni-Kis Helga citerajátéka 50 perc

15.00 Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola  Néptánccsoportjának előadása

15.50 : Tombola sorsolás

16.00 Rendezvény záró Matkócsik Pál Ferenc elnök

A vetítések alatt riportok a kiállítókkal, kóstoltatókkal.

A külső programok:

(ingyenes pónilovaglás, állatsimogatás, népijátékok, kézműveskedés, lovaskocsis városnézés)

Azok a látogatók, akik regisztrálnak az információs pultnál egy kóstolójegyet kapnak!

400 forintért 4 db kostoló jegy kapható

Tombola 300 Ft – Sorsolás kétszer 2025. 04.21-én 15.50-kor és  augusztus 20-án a strandon!

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.