Új lehetőségekhez jutott Szentes idegenforgalma

Örömhírrel érkezett Szabó Zoltán Ferenc polgármester november 13-án délután a Szentesi Sport- és Üdülőközpontba, mivel a szentesi B-693 OKK számú termálkút vize gyógyvízminősítést kapott. A 71C fokos, ásványi anyagokban gazdag víz 1700 méter mélyről érkezik, ízületi, mozgásszervi és krónikus nőgyógyászati betegségekkel küzdők számára gyógyító hatásokkal bír, ami immár írásban is megerősítést nyert.

A polgármester kitért arra, hogy a város büszkesége a geotermikus energián alapuló távfűtés, mennyiben segítette átvészelni városunk számára az energiaválság időszakát. Szentes több évtizedre átgondolt módon igyekezett eddig is élni a lehetőségeivel. Ily módon, amikor máshol intézményeket kellett bezárni, Szentesen – a geotermikus energia alkalmazásával – zavartalanul folyhatott az élet tovább.

-Csongrád-Csanád vármegyében a másodikként kaptuk meg a gyógyhelyminősítést a kórház, a gyógyfürdő és környéke vonatkozásában még 2018-ban, azonban a mostani minősítéssel már komoly vonzerőre tett szert városunk – mondta, majd így folytatta:

– Október 31-én határozatot vehettünk át Budapest Főváros Kormányhivatalától, hogy a benyújtott igényünk pozitív értékelést ért el. Szabó Zoltán Ferenc bemutatta a cikkünkhöz csatolt dokumentumot.

-A minősített termálkút 2015-ben lett megfúrva, 2017-ben vízjogi létesítési engedélyt kapott, akkor ez a kút a város 33. termálkútja volt. Városunk sokat tesz azért, hogy a termálenergia valóban a tökéletes fenntarthatóság jegyében hasznosuljon. Az elmúlt időszakban közel 50 millió forintot költöttünk a kertvárosi fűtőmű melletti kb. 2200 méter talpmélységű kút teljes felújítására. Ezáltal a kút mintegy másfél milliárd forint értékű létesítménnyé vált. Biztonságos és hatékony technológiával sikerült kitakarítani, s így alkalmassá válhatott a Kertváros teljes hő ellátására – hallottuk.

A polgármester beszámolt arról is, hogy most készül el annak a fejlesztésnek a terve, amit mintegy 2 milliárd forintból a szentesi kórház termálkútja és fűtési rendszere megújítására és visszasajtoló kút létesítésére fordíthat a fenntartó, pályázati forrásból.  

A gyógyvízzé minősítést óriási előrelépésnek nevezte a polgármester, mivel a hagyományos sport és rekreációs lehetőségeken túl a Szentesi Üdülőközpont a mindennapos testnevelés helyszíne, gyógyvize az egyes betegségtípusokban szenvedők számára tartós állapot javulást eredményezhet. A tájékoztató mindkét medence mellett megtalálható lesz a jövőben, amelyekbe szűretlenül és hígítatlanul kerül a gyógyvízminősítést elért kút vize. Ez azt is jelenti, hogy ezekben a medencékben 14 év alattiak nem tartózkodhatnak, valamint a felnőtt korosztály számára is fél óra fürdőzés javasolt.

Dr. Kerekes Valéria, a Szentesi Sport- és Üdülőközpont igazgatója a Szentes – Relax logó magyarázataként hozzá tette, hogy az a gyógyvízminősítéshez kapcsolódó új megjelenés, Vidovics Ferenc munkája.

Kép és szöveg dt.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.


https://sp.outletdastintas.com.br/

https://ptpn2.co.id/

https://campingrozenhof.com/

https://heylink.me/PRIMATOTO/

slot qris

situs togel

https://vestnik.tou.edu.kz/

slot depo 5k

toto slot

deposit 5000

deposit 5000

situs toto

deposit pulsa

situs pulsa

situs toto

toto togel

situs togel

slot 5k

link gacor

situs toto

situs togel

slot 5000

depo 5k

situs toto

Situs togel

deposit 5000

situs togel

primatoto

primatoto

primatoto

Slot depo 5k

situs toto

slot qris

kembang88

slot qris

kembangtoto

gemilangtoto

deposit 5000

Situs toto

Situs toto

toto togel

situs togel

slot 5000

toto 4d

toto togel

toto togel

toto 4d

slot toto

situs toto

slot77

deposit 5000

slot toto

Slot thailand

toto 4d

situs toto

situs toto

situs toto

Toto togel

deposit 5000

kembangtoto

situs togel

toto slot

toto togel

depo 5k

situs togel

https://collegiogeometri.mb.it/

https://lavorain.seval.it/

https://personal.cofadena.gob.bo/

situs toto

situs togel