Kelet-európai cimbalom-rock’n’roll a Hangversenyközpontban

Nemzetközi hírű csapat lemezbemutatójával várja zeneszerető közönségét a Hangversenyközpont február 4-én, szombaton 19 órától. A világzenei szféra elismert hazai alakulata, a Cimbaliband ’Szabadon’ címre keresztelt, 2022-ben megjelent lemezét hozza a zeneiskola Hangversenytermébe.

Bármily’ meglepő is, a 2008-ban alakult CimbaliBand minden évben tud valami különlegeset, frisset mutatni a magyar világzenei színpadán! A banda tizenegy nagylemezének zenéjében a kelet-európai életérzés keveredik a népzenével, és a közönség által kedvelt modern zenei stílusokkal. A zenekar tagjainak jelentős népzenész múltja van, így a Cimbaliband “boszorkánykonyhájában” a gyökerektől merített autentikus zenéből kiindulva készülnek a fogások, a zenei csemegéket pedig úgy tálalják elénk, hogy a dalok alapját egy igen különleges hangszer, a cimbalom alkotja. A felölelt stílusokból nem maradhat ki a jazz, a latin zene, a balkáni ritmusok sem, ezeket egyesítve válik teljessé a hallgató számára az eredeti kelet-európai cimbalom-rock’n’roll.

A CimbaliBand számos nemzetközi fesztiválon képviselte Magyarországot, 2013-ban lett a Petőfi Rádió „év felfedezettje”. A formáció ’Moldva’ című albuma 2015-ben a World Music Charts Europe világzenei ranglista nyolcadik helyére került, a 2017-es ’Recycle’ pedig a huszadik helyig kúszott fel. A 2019-es ’Iram’ című korongjuk mindezeken felül a csak „Magyar Grammy”-ként aposztrofált Fonogram-díjat nyerte el. A World Music Charts Europe 50 főből álló szakmai zsűrije a ’Szabadon’-t sem hagyta le a fent említett nívós listáról, a minőségi zenei élmények tehát garantálva lesznek február 4-én, szombaton 19 órától a Hangversenyközpontban.

Jegyeket a jegy.hu online rendszerében, valamint az állandó jegyárusító pontokon, a Hangversenyközpontban, illetve a Szentesi Művelődési Központban válthatnak az érdeklődők.

Hangversenyközpont

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.


https://sp.outletdastintas.com.br/

https://ptpn2.co.id/

https://campingrozenhof.com/

https://heylink.me/PRIMATOTO/

slot qris

situs togel

https://vestnik.tou.edu.kz/

slot depo 5k

toto slot

deposit 5000

deposit 5000

situs toto

deposit pulsa

situs pulsa

situs toto

toto togel

situs togel

slot 5k

link gacor

situs toto

situs togel

slot 5000

depo 5k

situs toto

Situs togel

deposit 5000

situs togel

primatoto

primatoto

primatoto

Slot depo 5k

situs toto

slot qris

kembang88

slot qris

kembangtoto

gemilangtoto

deposit 5000

Situs toto

Situs toto

toto togel

situs togel

slot 5000

toto 4d

toto togel

toto togel

toto 4d

slot toto

situs toto

slot77

deposit 5000

slot toto

Slot thailand

toto 4d

situs toto

situs toto

situs toto

Toto togel

deposit 5000

kembangtoto

situs togel

toto slot

toto togel

depo 5k

situs togel

https://collegiogeometri.mb.it/

https://lavorain.seval.it/

https://personal.cofadena.gob.bo/

situs toto

situs togel