„Bugyi István Emlékérem” átadás – A kórbonctan az élete
Lapunk megjelenésével egy idõben került sor a Megyeháza Kulturális és Konferencia Központban a “Bugyi István Emlékérem” átadó ünnepségre, és az ehhez kapcsolódó Tudományos ülésre. Ez évben, immár 1988 óta a huszonhetedik alkalommal ítélték oda a rangos elismerést. Elõzetesen beszélgettem az idei kitüntetettel.
– Mire gondolt, amikor megtudta, hogy ön kapja az elismerést? – tudakoltam Dr. Villányi Erzsébet fõorvos asszonytól, aki a Dr. Bugyi István Kórház kórboncnok fõorvosa.
– Amikor tudomásomra jutott, hogy én kapom idén a “Bugyi István” emlékérmet, az öröm mellett a meghatottság vett rajtam erõt, hiszen Bugyi tanár úrnak mindig is nagy tisztelõje voltam. Nagyon nagy elismeréssel adóztam neki, és megtiszteltetésnek érzem, köszönettel tartozom a Tudományos Bizottságnak, hogy nekem ítélte ezt a rangos elismerést.
– Mit tudhatunk önrõl, szakmai életútja mely állomásaira a legbüszkébb?
– 1969 óta dolgozom a szentesi kórház patológiai osztályán. Az elmúlt 40 év alatt közel 8 ezer boncolást, 80 ezer szövettani vizsgálatot és mintegy 20 ezer citológiai vizsgálatot végeztem. 1989-tõl 1992-ig családommal Afrikába költöztünk, mint belgyógyász szakorvos dolgoztam ott. 1992 után visszatértem ide a szentesi kórház patológiai osztályára, azóta is itt vagyok – emlékezett vissza.
– 2008-tól csak boncolási feladataim vannak, amit nagy örömmel végzek, remélem, hogy még néhány évig megtehetem – tette hozzá.
– Büszke vagyok a családomra, férjem most már nyugdíjas, szülész szakképzéssel bíró háziorvos. 30 évnél többet dolgozott Szegváron. Egy lányom és egy fiam van. A lányom Svédországban él, Európai Uniós közgazdász, EU területen dolgozik. A fiam közlekedési mérnök, egy multinacionális cég magyarországi leányvállalatának igazgatója. Négy unokámat sajnos ritkán látom. A svéd unokákat egy évben kétszer, a budapesti unokákat 3-4 hetenként.
– Munkája során Bugyi tanár úrral volt olyan személyes sztorija, ami végig kíséri életében?
– Személyes élményem Bugyi professzor úrral kapcsolatban: kezdõ orvos koromban délelõtt latin bonc jegyzõkönyvet kellett írni, és nem tudtam eldönteni, hogy a deformált mellkas vonatkozásában a vector deformátus vagy deformátum a helyes. Egy kis gondolkodás után felhívtam a professzor úr szobáját, és professzor úr minden zokszó, megjegyzés nélkül azonnal megadta a helyes választ.
– Nem tudom, honnan vettem a bátorságot, hogy felhívjam a professzor úr szobáját, és azt sem tudom, hogy professzor úr tudta-e, kivel beszél, mert addig egy-két alkalommal találkoztunk, csupán bemutatkozás szintjén. De az a tény, hogy egy ilyen kis ember telefonjára minden zokszó nélkül válaszolt, nagyon naggyá tette a szememben. A szerénysége, nagysága, sokszor más okból is eszembe jut. De ez az emlék örökké megmarad bennem.
Ezúttal elismerték továbbá Dr. Papp Zoltán sebész fõorvos és Dr. Kószó Péter rezidens tudományos munkáját. A szakdolgozók közül Moró Mária OKJ ápoló és Török Gabriella diplomás ápoló részesült elismerésben február 21-én.
Dömsödi Mihály