Talán már a legrégibb olvasója vagyok e lapnak, amelynek Szerkesztõsége, és a Mosolygósabb Régióért Egyesület az idén  is megrendezte a XI. Kiséri Napokat, de az I. Só Fesztivált is!

Olvashattuk az újságokban a három nap gazdag programkínálatát, de engem a Felhívások között a “Kedvenc sótartóink” tárlaton való részvételre felkérés érintett meg. A “só” tudjuk, az ember életfeltételeinek fontos része. De azt kevesebben tudjuk, – de elolvashatjuk Zsíros Kati: Szentes földrajzi nevei címû könyvében, –  hogy “A falu neve Sajt (Saath) 1332) volt, amely régen sót  jelentett. Valószínû, a Kontra-tó partján épült falu só rakodóhely volt. (ÁMTF. Sajt 899-900) Ez pedig a Bánomhát mellett, a mai Kisér területén feküdt.

 

Köszönet ezért az ötletgazdáknak, szervezõknek, rendezõknek! Köszönet a szép “Emlékla-
pokért”, amelyet a részvételért kaptunk.
A régi “Tiszti klub” már nagyon sok szép és színvonalasan rendezett kiállításnak adott helyet, de szerintem ilyen még nem volt! De lett! A jelzõk erre a kiállításra is ráillenek! Ott volt legalább négy nemzedék sótartója: fából készült, asztalra való, és falra akasztós nagyanyáink idejébõl, kerámia pöttyös, többféle színben és alakban, korombeliek, de vöröshagyma alakúak, üvegek fényes fogókkal, gyermekeinké! Természetesen fotóim ezt is megörökítették, mert “kedvenceink” szépen összegyûltek, de kevesen látogatták meg õket, pedig maradandó, csodás élményben lett volna részük! Jövõre biztos többen leszünk, kiállítók és látogatók is.
Szeretném még ezt is újra megérni, de még meg kell említenem azt is, ami útban hazafelé szintén megérintett. Meg is örökítettem ezt is. A Petõfi utca “sarkára” a Petõfi Szálló falára táblák kerültek, amelyek hírül adják, hogy valami szintén csodálatos dolog kezdõdött, megmentik a Petõfit. Kik, és milyen lesz, mi lesz benne? Én szeretném, ha olyan lenne, mint emlékeimben megmaradt, ill. volt.

Az ilyen helyeken, mint az elõbbi is, érdemes megállni néhány pillanatra, még ebben a rohanó világunkban is. Talán most még fontosabb egy kicsit törõdni egymással, szólni egymáshoz, “leállni” beszélgetni, – legjobb agycsiszoló – mosolyogni egymásra, szeretni egymást a szó igazi értelmében. Városunk is sokat tesz ennek érdekében: Kurca part, sétáló utcák, városközpont, Megyeháza, Könyvtár, Mûvészetek Háza, Ifjúsági Ház, a “Móricz”, Közéleti Kávéház… Nem szeretnék senkit kihagyni! Rendezvényeikkel sokat tesznek azért, hogy mi szentesiek, környékbeliek, budapestiek is találkozhassunk egymással.
Hozzanak össze a közös emlékek, de az emlékezéshez szeretet kell. Ez talán a legnagyobb hiánycikk mai világunkban! Jó lenne ebbõl többet “rendelni”, pl. a Budapest-Szentes Baráti Társasággal “végighajtani a Stefánián…” Ez is kiváló alkalom a találkozásra.
Dr. Magyar Jánosné
egy a sok szentesi közül

Ez a bejegyzés 2007 11 06 22:03-kor készült és a következő kategóriákban található: Kiséri Napok, Szabadidö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.