XI. Kiséri Napok – I. Só Fesztivál I. rész
Az idei Kiséri Napok egyet biztosan megtanított velünk, mégpedig azt: fontos, hogy minden nap tudd, mi mellett mész el az úton… A hely, ahol álomra hajtod a fejed, tudd, mit õriz neked…
Vajon hányan nem tudják még ma sem, hogy van egy Szent Vendel-szobor a Kisérben, amely városunkat Európához kapcsolja. Szent Vendel 554-617-ig élt, ír-skót nemzetség sarja, így méltán merül fel a kérdés: hogy került városunkba az õt megörökítõ alkotás, és miért épp a Kisérbe?
Szent Vendel legendája 1417-tõl terjedt el Európában, német telepesek terjesztették, s hozták el hazánkba is.
Az Isten közelségében élõ remete olyan csodákra volt képes, amelyeket emberi elme ma is alig képes felfogni. Juhászbotjával vizet fakasztott a földbõl, hogy a rá bízott állatoknak innivalójuk legyen. Trier városát, ahol élt és eltemették, zarándokhellyé tette, mert a hozzá fohászkodó helyieket megszabadította a pestisjárványtól.
Az alsópárti és kiséri katolikus hívek 1867-ben emeltek tiszteletére szobrot, amely elõbb a város határában állt, majd 1883-ban helyezték át a mostani helyére. A szobor alkotóját nem ismerjük, de annyit tudunk, hogy az egyik legrégebben fellelhetõ alkotás, amely még épségben megvan. Méltán mûemlék. Szent Vendel emléknapja október 20. Arra az idõre esik, amikor az állatokat beteleltették a gazdák.
Ugyancsak megemlékeztünk a Lakos József Baráti Társaság által 15 éve emelt Huszár Emlékhelynél, amely az 1944. október 8-án elesett, az orosz katonák által brutálisan kivégzett szentesi huszároknak állít emléket.
Az emlékhely a 140 éves Bánomháti temetõben található. A temetõ dombja köré ugyancsak 1867-ben temettek elõször.
Köszönjük helytörténészeink, Zsíros Katalin tanárnõ, néhai Rózsa Gábor, Barta László, Páhi Ferenc, s mindazok munkáját, amelyekre építkezve tudásunkat bõvíthetjük, emlékhelyeinket ápolhatjuk.
Ezen a napon, késő délután a Petőfi cukrászdában találkoztunk a rendhagyó Közéleti Kávéház keretében. A meghívott vendég dr. Andrikó Ferenc volt, aki a leghosszabb ideig vezette a hajdani megyei vendéglátó vállalat által üzemeltetett komplexumot.
Feri bácsi több albumot is hozott korabeli fényképekkel. A fénykorában oly patinás épület hangulatából így megelevenített egy jókora darabkát. Öröm volt vendégnek lenni, és öröm volt a 60-as, 70-es években itt dolgozni. A hatékony, színvonalas kiszolgálás, az elegancia és vendégszeretet, s persze nem utolsó sorban a szentesi ízek állandó pezsgésben tartották a létesítményeket. Ám ha a ma kihívásaira gondolunk, azt is látnunk kell: egészen más szelek fújnak. Sok kedves és hasznos emlék elevenedett fel a tartalmas beszélgetés alkalmával. Abból is ízelítőt kaphattak a jelenlévők, hogy ki-ki mennyire másként látja városunk idegenforgalmának lehetőségeit, jövőjét és kitörési pontjait. Egy új időszak küszöbén reményteljesen várjuk – mi laikusok – a folytatást.
