Vitorlát fel! – avagy a szentesi Kórház és a középiskolák helyzete
Ez a nyár úgy alakult, hogy a közélet és a politika nem ment szabadságra. Ebben a nagy melegben sem vágyik felfrissülésre, sõt egyre inkább csak forrong.
Amikor megpróbálunk megérteni egy döntést – már ha eljut hozzánk, mint hír -mindig úgy alakul, hogy „jó szándékú” politikusok jelennek meg, és elkezdõdik a félelemkeltés és a riogatás. Ez igaz országosan, de érzékelhetõ Szentesen is. Azt mondják, tisztességtelen félrevezetni az embereket. Õk mondják. Õk, akik hazudnak reggel, délben és este. Hogyan láthatunk így tisztán? Hogyan érthetjük meg a körülöttünk zajló eseményeket? Hogyan támogathatjuk, vagy ítélhetjük el így közügyeinket?
Bizonyára emlékeznek még Lamperth Mónika nyilvánosságra került hangfelvételére. 2006. október 6-án a szocialista önkormányzati miniszter az MSZP választmányi ülésén nyugtatni próbálta párttársait, és cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint „mostantól a Fidesz fogja osztani a pénzt”. Tehát világosan ki lett mondva: megnehezítik a megyék helyzetét.
Ilyen körülmények közepette tervez a Megyei Közgyûlés, és próbál meg életben tartani intézményeket. Közoktatási intézményeket, és a nekünk oly sokat jelentõ Dr. Bugyi István Kórházat.
De lássunk tisztán, és menjünk tovább!
Mivel a kormány Csongrád megyétõl 1 milliárd Ft-ot vont meg, így az általa fenntartott intézmények nehéz helyzetbe kerültek. A munka természetesen így sem áll meg, hiszen a megye legfontosabb feladatának tartja intézményeinek életben tartását.
Molnár Lajos, volt egészségügyi miniszter rendelete (ágyszám csökkentés, teljesítmény volumen korlát bevezetése, vizitdíj, napidíj, dobozdíj) súlyosan érintette a szentesi kórházat is, és az addigi nehéz helyzetét nagymértékben rontotta. Ki az, aki ezt megszavazta? 1:0 Kórházunk kiemelt státusszal rendelkezik, ezért mûködhet még ma is. Sokan azonban nem tudják, hogy miért. A sürgõsségi osztály annak idején a Széchenyi Terv keretében jött létre. Kinek köszönhetjük ezt a fejlesztést? Az akkori és jelenlegi országgyûlési képviselõnek, Farkas Sándornak. Õ nem szavazta meg a megszorításokat, a város MSZP-s országgyûlési képviselõje viszont igen. Az állás: 2:0.
A szentesi kórház 2006 decemberére kifizetetlen szállítói számláinak összege elérte az intézmény átlagos havi bevételének 168%-át. 2007 elsõ negyede sem hozott változást, mivel a 3 hónap alatt további 100 milliós nagyságrenddel növekedett a tartozás állománya. Világosan látszott: váltani kell, s a kórház további mûködése érdekében új feltételeket kell létrehozni.
A teljesítmény visszaesés és az ágyszám csökkentés (-94 ágy) következtében létszámleépítésre van szükség. Elsõ körben ez több mint 129 álláshelyet érintett, de ebbõl 62 állás betöltetlen volt. A nyugdíjazások, és munkaterület átalakulások után ez közel 60 fõre változott. A létszámleépítés a Munkaügyi Központtal együttmûködve, annak segítõ, gondoskodó programjával fog megtörténni. Persze a szükséges és elkerülhetetlen létszámleépítés mellett komoly gazdasági intézkedésekre is sor kerül. Az új igazgatónõ elsõ vizsgálatai siralmas állapotokat tártak fel. A kórházban rendet kell tenni. Az 1 milliárd forintos költségvetési elvonással sújtott megyei közgyûlés a napokban erõn felül 90 millió forinttal támogatta a kórház gazdálkodását.
A másik, sokakat érintõ ügy a középiskolák összevonása. A megye megszorítások miatti nehéz helyzetét már vázoltuk. Az intézményrendszer átalakítása ezért elkerülhetetlen. A koncepció átgondolt, szakmai javaslatot tett: középiskolákat von össze, területi elv szerint. A riogatásokkal szemben az összevonás nem azt jelenti, hogy az iskola elveszíti sajátosságát, és hagyományait. Szentesen összevonásra kerül a Horváth Mihály Gimnázium a Boros Sámuel Szakközépiskolával, a Zsoldos Ferenc Középiskola pedig a Pollák Antal Mûszaki Szakközépiskolával. Hiedelmek ellenére az összevonás csak gazdasági vonulatot érint. Az iskolák megmaradnak régi önmaguknak, és a diákok semmit nem fognak érezni az összevonásból. Logikusan átgondolva: nem is lehetne öszszeolvasztani az országos hírû drámait egy magas színvonalú közgazdasági osztállyal. Vagy fodrásztanulókat számítástechnika szakos diákokkal. Nincs szó elbocsátásokról, vagy ahogyan baloldali képviselõk híresztelik: kádercserérõl. Mindenki eddigi intézményében tanulhat, dolgozhat tovább. Az integráció lehetõséget nyújt a gazdasági folyamatoknak. Az átalakításra takarékossági szempontok miatt van szükség. De ki is szavazta meg anno a megszorító intézkedéseket? A válasz ismert. Az eredmény: 3:0.
Olyan ez, mintha mindannyian egy nagy közös hajón utaznánk. Vannak, akik próbálnak vihart gerjeszteni, vagy embereket nehéz helyzetbe hozni. De szerencsére vannak olyan edzett emberek, akik a vihar ellenére két kézzel, biztosan fogják a hajókormányt. A Fidesz többséggel rendelkezõ megyei Közgyûlés célba akarja juttatni ezt a hajót. Biztonságosan, erõs hittel. Ez a hajó nem süllyed el, a lécek erõsen tartják össze, és a hosszú-hosszú út alatt mindenkinek jut majd egy-egy mentõöv. Õk ezt az utat szeretnék könnyebbé, biztonságosabbá, és szebbé tenni, hogy a hajóra egyre több utas férjen fel.
S. H.
(Fizetett hirdetés!)
