Nem lát jól a gyerekem?

Az iskolaév kezdetén megszaporodnak a szemészeti rendelõkben a kisdiák gyermekeikkel jelentkezõ szülõk. Sokszor ilyenkor derül ki, hogy valami gond van a gyermek szemével. Nem látja a táblát, olvasási nehézségek mutatkoznak, sokat pislog, könnyezik, megfájdul a feje délutánra. Bár a 6-7 éves gyermek még kicsi, mégis bizonyos szembetegségek, kancsalság, tompalátás kezelése ebben a korban is már majdnem megkésettnek mondható.

Ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a bölcsõdés és óvodás korú apróságok megfigyelését és szûrését. A gondos szülõ észreveszi, ha a gyermek egyik vagy másik szeme középirányba húzódik, „beszalad”. Jobbára csak fáradtság vagy betegség idején. Javasolt, hogy a kancsalság legkisebb gyanúja esetén is keressék fel a szakrendelést, ahol kizárhatják a betegséget, ha pedig valóban kóros állapot diagnosztizálható, megkezdik és végzik a kezelést. Az éleslátás feltétele az, hogy a külvilágból, a tárgyakról érkezõ fény hátul, a szem látóhártyáján egyesüljön. Ép szemen ez így is történik. Ha a szem törõereje hossztengelyéhez viszonyítva gyenge, akkor a kép a látóhártya mögött (túllátóság), ha túl erõs, a látóhártya elõtt (rövidlátás) keletkezik. Ezeket az állapotokat szemüveg (domború ill. homorú, + ill. üveg) alkalmazásával javítjuk. Ép szem esetén a szemgolyók csak közelre nézéskor térnek össze középirányba. A szem így alkalmazkodik, konvergál, távolba nézéskor viszont  nem.
A kancsalság okát nem ismerjük pontosan. A legjobb magyarázatot adó felfogás szerint az elsõdleges probléma az, hogy a gyermek túllátó. A túllátó szem távolba nézéskor is kénytelen alkalmazkodni, (középirányba fordul) hogy élesen lásson. Az alkalmazkodáshoz idegi kapcsolatok útján a szemek összetérítése csatlakozik ép rendszer esetén is, mivel a két szem a szem funkcióját automatikusan nem kapcsolná ki. Gyakorlatilag az a helyzet, hogy a kancsal ember csak az egyik szemét használja, a másikon tompalátás alakul ki. Ez a magyarázat jó alapot ad a kezelés elveihez.
A kancsalság diagnosztizálása után a gyermek fénytörési hibájának objektív meghatározása szükséges.  Ezt öt napon át kétszer atropinnal cseppentett, tágított pupilla mellett végzi a szakember. Erre azért van szükség, hogy a szem természetes alkalmazkodóképességét felfüggesszék. Gyermekkorban a megszokott „számolvasásos” vizsgálattal nem lehet a törési hibát biztonsággal mérni.

Rövidlátás iskoláskorban

A kiskamaszkor szemészeti problémája a rövidlátás jelentkezése. Az esetek nagyobb részében ún. jóindulatú rövidlátásról van szó, ami a 3-4 dioptriát nem haladja meg, nem jár szemfenéki elváltozással. Fontos ilyenkor is a rendszeres szemészeti ellenõrzés, hogy mindig a legjobb látásélességet biztosítsuk.

A rohamosan fokozódó, sokszor már fiatalabb életkorban kezdõdõ, ún. rosszindulatú rövidlátás szerencsére ritkább, de nehezen befolyásolható állapot. A szemgolyó hossznövekedését a látóhártya nem képes követni, ezért szemfenéki elváltozások, a teljes dioptriaszámú szemüveg viselése ellenére is romló látásélesség jellemzi. Kemény kontaktlencse viseléstõl és ún. „megtámasztó mûtéttõl” várható javulás.
Rövidlátással vagy anélkül nem ritka a két szem közeli munkához szükséges összetérítésének gyengesége. Ez a hiba is az iskoláskorban okoz panaszt, hiszen ekkor kell sokat és figyelmesen 25-30 cm távolságra koncentrálva dolgozni a gyermeknek. A szem összetérítését végzõ izmok gyengesége, kifáradása szemfájdalmat, könnyezést, fejfájást egyaránt okozhat.  Speciális szemtorna, a munka és a pihenés megfelelõ aránya hozhat eredményt.

Jó tanácsok: nagyon fontos, hogy a tanuláshoz, íráshoz, olvasáshoz megteremtsük az optimális körülményeket. Válasszunk az asztal magasságához megfelelõ széket! Ne kelljen a gyereknek az asztalon hasalva 10 cm-rõl írnia, szemét ezzel túlfárasztania. A megvilágítás egyenletes, nem vakító, a szemet ne közvetlenül érõ legyen. Mindezekkel elõsegíthetjük a meglévõ panaszok csökkenését, illetve megakadályozhatjuk a kialakulásukat.

Az önnek és gyermekének megfelelõ szemüveg szakértõje az OPTIC World szaküzlet Szentesen a Kossuth tér 5. szám alatt, ahol kontaktológus szakorvosuk dr. Gyovai Judit szolgál bõvebb felvilágosítással. Az üzlet hétfõtõl péntekig 8.30-tól 17.30-ig, szombaton 8.00-tól 12.00 óráig  tart nyitva. Elõzetes bejelentkezés a +36-30/3674-696 és 63/444-543 telefonon lehetséges.        
(x)

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.


https://sp.outletdastintas.com.br/

https://ptpn2.co.id/

https://campingrozenhof.com/

https://heylink.me/PRIMATOTO/

slot qris

situs togel

https://vestnik.tou.edu.kz/

slot depo 5k

toto slot

deposit 5000

deposit 5000

situs toto

deposit pulsa

situs pulsa

situs toto

toto togel

situs togel

slot 5k

link gacor

situs toto

situs togel

slot 5000

depo 5k

situs toto

Situs togel

https://prolugar.fau.ufrj.br/

situs togel

primatoto

primatoto

primatoto

Slot depo 5k

situs toto

slot qris

kembang88

slot qris

kembangtoto

gemilangtoto

deposit 5000

Situs toto

Situs toto

toto togel

situs togel

slot 5000

toto 4d

toto togel

toto togel

toto 4d

slot toto

situs toto

slot77

deposit 5000

slot toto

Slot thailand

toto 4d

situs toto

situs toto

situs toto

Toto togel

deposit 5000

kembangtoto

situs togel

toto slot

toto togel

depo 5k

situs togel

https://collegiogeometri.mb.it/

https://lavorain.seval.it/

https://personal.cofadena.gob.bo/

situs toto

situs togel