Szeret élni?
Fõiskolát végzett személy tõlem várta a választ… Másodpercek múlva mondom: édesanyám világra szült. Szüleim a harmincas években, ínséges korszakban felneveltek. Felnõtt koromban a negyvenes évek is embert próbáló korszak volt.
Szõleimrõl illett gondoskodni. Öngyilkosság hálátlan cselekedet lett volna. Élni akarással, orvosok tizenhárom mûtétével, istápolásukkal élek nyolc évtizede.
Az utóbbi években hajdani munkatársaim, barátaim, ismerõseim közül többen önkezükkel fejezték be életüket. Négyen két-két, ketten egy-egy gyermeket hagytak félig árván. Õket megviselte az elvesztésük. Komoly, ritkán mosolygó emberekké cseperedtek. Egyikük szintén öngyilkos lett. Ismereteim alapján feltételezem, hogy tettük következményeire nem gondoltak.
A család lelki bántalmait baráti szavakkal, segítõ kezekkel alig lehet mérsékelni. Ezek nem apai, anyai intelmek.
Ilyen jellegû tragédiákról alig esik szó. A tanulság pedig levonható lenne. Néhányuk tragédiájának egyik oka: italozás, és a szerencsejáték szerencsétlen következménye.
Életünk nem felhõtlen… Vannak derûs idõszakai… Ez lehet az életbetartó.
K. F.