Határon túl, Temes megyében – Százéves templom

A 100 éves templom.jpgA romániai Újmosnicára is települtek szentesi családok az 1900-as években. A szentesi “Mosolygósabb Régióért” Egyesület folyamatos kapcsolatot tart fenn a fokozatosan elrománosodó kistelepülés magyar közösségével. Ezen apropóból adunk hírt a napokban tartott ünnepükrõl.

Reprodukció egy korabeli, a templomot ábrázoló képrõl (Burcsa János gyûjtõ tulajdona).
Temes: Két évvel a falu betelepítésének századik évfordulója után most a református templom felszentelésének centenáriumára került sor Újmosnicán. A jeles esemény megünneplését szeptember 17-én tartották a Temesvártól néhány kilométerrel délkeletre fekvõ, egykori színmagyar telepes faluban – tájékoztatott Gazdáné Mátyus Melinda lelkész.
A 10 órakor kezdõdõ istentiszteleten Ft. Tõkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, közben Tófalvi Edit szovátai kántornõ elõadásában Bach-mûvek csendültek fel. Az úrvacsoraosztást követte Lehõcz Zsuzsa és Orbán Eszter temesvári diákok, Elindultam szép hazámból címû ünnepi mûsora (korabeli dokumentumok alapján öszszeállítva). A helyi felnõtt énekkar, és az IKE-csoport kórusának elõadása után pedig a hivatalos lelkészbeiktatásra került sor. Köszöntõ beszédet mondott dr. Tóth Kálmán nyugalmazott budapesti püspök, Nt. Fazakas Csaba, a Temesvári Református Egyházmegye lugosi esperese, Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök, Kádár György újmosnicai RMDSZ-es tanácsos, Gyüge József gondnok. Ezt követte a temesvári Új Ezredév Református Egyházközség kórusának fellépése (karvezetõ: Szabó Gabriella).
Az ünnepség ezzel nem ért véget: a meghívottak és az érdeklõdõk az imateremben megtekinthették a régi fényképekbõl és használati tárgyakból rendezett kortörténeti kiállítást, a kultúrházban rendezett díszebédhez pedig a szovátai Mezõhavas együttes (Mátyus Vilmos vezetésével) szolgáltatta nótát.      
P. L. Zs.
Az információkat és képeket Burcsa János helyi lakos bocsátotta rendelkezésünkre.

A Földvári Nagy család Mosnicán 1920-as évek eleje.jpg

Az újmosnicai Magyarpárt vezetése 1936-ban.jpg