A szeretet mindent elfogad – a sportos évfordulók jegyében
2016 09 16 / SzentesMa 11. alkalommal rendezte meg a szentesi Gondozási Központ “A szeretet mindent elfogad…” címmel a fogyatékkal élők térségi találkozóját, amelynek az idén húszéves Dr. Papp László Városi Sportcsarnok adott otthont. A találkozó a sport jegyében szerveződött, tisztelegve a 20 éves Nemzeti Sportváros előtt is. A játékos ügyességi vetélkedőbe tíz csapat nevezett, újdonság volt, hogy a csapatok élére vagy önkormányzati képviselők, vagy neves helyi sportolók álltak, akik maguk is tevékenyen részt vettek az egyes feladatok megoldásában.
Szeptember…
2016 09 16 / SzentesOlvasói porta – Városfejlesztés: Petőfi szálló
2016 09 15 / SzentesNagy érdeklődéssel olvastam a Városi Visszhang c. helyi újság július 15-i számában az „Indul a Petőfi felújítása” című, Dömsödi Teréz tollából (fotó: 2005) származó újsághírt, amelyben a hányattatott sorsú Petőfi szálló – vagyis, ami mára még megmaradt belőle – sorsának jobbrafordulását és Főnix módjára poraiból való újjáéledését – az elmúlt évtizedek helyi sajtótermékeihez hasonlóan – immár sokadszorra, vázolta.
Helyi pályázatok 1956 eseményeiről
2016 09 15 / SzentesA szentesi önkormányzat megbízásából 1956 helyi eseményeire emlékezve írta ki pályázatait a Koszta József Múzeum. A felhívásokat a mellékletek tartalmazzák: Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »
Titkokat rejtő garaboly
2016 09 14 / Szentes2014. áprilisa óta minden hónap harmadik szombatján találkozhatnak a vásárlók, az érdeklődők a kiváló minőségű magyar élelmiszereket előállító termelőkkel, és a szebbnél szebb tárgyakat készítő kézművesekkel a Garaboly Gasztro és Kézműves Piacon Szentesen a Művészetek Házában. Az árusítás mellett számtalan attrakcióval várják a piacra látogatókat. Szeptember 17-én látványkonyhájukban 10.00 órától csíramálét, 11.00 órától kovásszal készülő kenyeret sütnek. Barta Edit őstermelő az idén is, már reggel 6 órától üstben főzi a helyszínen a szilvalekvárt. Ebédre babgulyás készül. A Szivárvány Művészeti Iskola nyílt művészeti órára hívja a képzőművészetet szerető gyermekeket és felnőtteket.
Körséta
2016 09 13 / SzentesA Szentesi Vendégszeretet Egyesület Körséta programsorozatában szeptember 17-én szentesi téglagyűjtőket keres fel. Három helyszínt ismernek meg az érdeklődők, így Bencsik Rita, Nagy Zoltán és Bugyi Attila gyűjteményét lehet megnézni. 15 órakor Nagy Zoltán Tóth József utca 2. szám alatti gyűjtőnél találkoznak, innen indul a program.