‘Album’ kategória archívum
Virágos világversenyben Szentes
2018 04 18Városunk 2013-ban kategóriájában ezüstérmes lett a LiveCom Élhető Városok Világversenyén, a versenyt a kínai Xiamenben rendezték. Ez az eredmény tette lehetővé, hogy az idén meghívást kapjon a Communitics in Bloom világversenyre, amelyen további öt településsel együtt méretheti meg magát. Ma délelőtt a Városházán az újabb lehetőség részleteiről tájékozódhattunk.
Családi események 12. hét
2018 04 10SING, azaz angol énekek bemutatója
2018 04 01A Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola két tanítási nyelvű tagozata ismét kitett magáért. Március 7-én, szerdán bemutatkoztak az iskola első és második osztályos angol tagozatos diákjai, de a rendezvény keretein belül most is lehetőség nyílt arra, hogy az óvodások is kiálljanak a nagyközönség elé. Elmondhatjuk, hogy Szentesen szinte majdnem minden óvodában játékos keretek között megismerkedhetnek a gyerekek az idegen nyelvvel.
Húsvéti komaság – Néhány érdekesség és elfeledett hagyomány
2018 03 31Legfőbb kincsünk az egészséges ivóvíz
2018 03 26Bolygónk legégetőbb problémáival a XX. században csak regionális szinteken foglalkoztak a nemzetek, mára azonban már nem csupán a víz tisztasága a globális kérdés. Árvizek, aszályok, vízszennyezés – mind károsítják a növényzetet, talajt, folyókat, tavakat. Hogyan csökkenthetjük az ezek által okozott károkat? A megoldást a természet maga kínálja. Új erdők telepítése, a folyók visszakapcsolása az árterekhez, a vizes élőhelyek helyreállítása fontos lépés, hiszen ezek tartják egyensúlyban a víz körforgását, javítva az emberiség egészségét és életminőségét.
Jeges vízben merültek
2018 03 20A kiképzési terv szerint januárban úgynevezett jég alá merülést hajtottak volna végre a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred munkabúvárai, azonban az akkori tavaszias időjárás miatt erre nem volt lehetőségük. A március eleji kemény fagyok azonban lehetővé tették az elmaradt kiképzés pótlását.