Korlátozott nyitva tartás
2018 11 08 / SzentesElismerés Karikó-Tóth Tibornak
2018 11 07 / SzentesA Tiszántúli Református Egyházkerület Tanácsa “a Tiszántúli Református Egyházkerület Pedagógiai Díja” elismerésben részesítette Karikó-Tóth Tibort a Kiss Bálint Református Általános Iskola igazgatóját. A díj a református köznevelés területén végzett magas színvonalú, kiemelkedően eredményes munkája, valamint a református hagyományok és értékek megőrzésének, továbbvitelének érdekében huzamos időn át kifejtett tevékenysége elismerése. Az elismerést október 27-én a debreceni egyház-kerületi közgyűlésen vehette át.
Egyre nehezebb az aranyérem – Bemutatkoztak a szakács-vébé szereplői
2018 11 07 / SzentesTegnap, november 6-án a Központi Gyermekélelmezési Konyhán rendezte meg a Békés Megyei Culinary Team, valamint a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Gyula környéki vezetősége a luxemburgi szakács-világbajnokságon történő részvételük főpróbáját. Az Európa- és világbajnok csapat tagja Nyári János Executive Chef is, ily módon vált a helyszín a rangos bemutató otthonává, ahol már több alkalommal tartották felkészülésüket is a versenyzők.
Lesz-e moratórium a kutak bejelentésére? – A DélKerTÉSZ aktuális hírei
2018 11 06 / SzentesA Dél-alföldi Kertészek Szövetkezeténél az elmúlt hónapok rendkívül sok eseménnyel szolgáltak. A cég három rendezvényben is érdekelt volt. Megjelentek a debreceni Farmer Expón augusztusban. A FruitVeb-bel kialakított, óriási stand vendége volt Nagy István agrárminiszter, aki sajtótájékoztatót is tartott itt.
Családi események 44. hét
2018 11 05 / SzentesVéradás! – Mindenkit várnak!
2018 11 04 / SzentesHa táskáról van szó, könnyen elcsábul… – Domján Ilona és a divat
2018 11 03 / SzentesIsmét módom van szakértőt kérdezni a női táskákról. Domján Ilona a Domján Optika tulajdonosa, divattervező, stílusszakértő azt mondta, mindig úgy öltözködjünk, hogy vagy a ruhánk színe váljék hangsúlyossá, vagy a kiegészítőké. S ha már kiegészítők, számára a táska, pénztárca mellé szorosan sorolható a szemüvegtok, az öv a cipő, a szemüvegkeret, napszemüveg, de az ékszerek, sőt az esernyő, a sálak és kesztyű is fontos szerephez jutnak, ha egy hölgy harmonikusan kíván megjelenni.