KezdőlapChiller lecsó a DélKerTÉSZ mintaboltban – Se védett ár, se erős forint…

Chiller lecsó a DélKerTÉSZ mintaboltban – Se védett ár, se erős forint…

, ,

A Délalföldi Kertészek Szövetkezete idéntől új termékekkel szolgálja ki a Lecsó Liget Mintabolt vásárlóit. A bolt a Szarvasi út 3/B. szám alatt, a cég telephelyén, de az interneten webshopként is egyre népszerűbb a fogyasztók körében. Az új termékekről faggattam Nagypéter Sándor elnök urat.


-Régi vágyunk volt, hogy a szerbek, románok által is jól ismert és szívesen fogyasztott, nálunk is helyi specialitás lecsót magunk is forgalmazzuk. A hozzávalók, a paprika, paradicsom és vöröshagyma adott, így – piacfelmérésként – a ChillER Manufaktúrával összefogva kétféle, az édes, és a csípős termékünk elkészült, folyamatosan kapható. A bárándi székhelyű, teljes egészében magyar vállalkozás már eddig is 11 nemzetközi elismeréssel rendelkezik. Régi partnerünk, hiszen a Farmer Expón több alkalommal már közös standon állítottunk ki. Prémium termékei közismertek, sikeresek – hangzott a bemutatás.

-A Szentesi Vagányok közé tehát most már a klasszikus lecsó is feliratkozott. Ám készülnek más termékek is, jól gondolom?

-Igen, zöldségkrémek, más szóval mártogatós, szósz jellegű újdonságaink is vannak, amelyek hasonlóan az olasz, vagy görög konyha hagyományaihoz, nálunk is egyre népszerűbbek. Rengeteg kitelepülésen veszünk részt, ahol ezeket az újdonságokat sokan tudják megkóstolni. Örömünkre, nagyon pozitív a fogadtatásuk.

-Apropó, rendezvények. Ebből az évből melyeket emelné ki, és miért?

-Még nem ejtettem szót sosem a CAMPUS Fesztiválról, pedig már harmadszor vettünk rajta részt. A Civil Falu kiemelkedő része ennek a fesztiválnak, sokan látogatják és rendkívül sok érdekes, interaktív kezdeményezést ismerhettünk meg. A teljes termékpalettánkkal részt vettünk idén is.
Kiemelhetem továbbá a fővárosi PLANET Expót, vagy az Etyeki Pikniket. Folyamatosan ott vagyunk a kecskeméti Hungarikum Fesztiválon, valamint nagyon sok futó fesztiválon. A legkiemelkedőbb eseményünk azonban évről-évre a Farmer Expo és az idén XV. alkalommal megrendezendő Magyar Paprika Napja. Utóbbi szeptember 3-án lesz a szentesi Megyeházán.

Az állandó mozgásban hogyan élik meg a mindennapok változásait?

-Felemás érzésekkel. A túl erős forint nem jó nekünk, továbbá minden beszállító számára nyűg az árrés stop, annak kivezetése szükségszerű. Továbbra is fontos számunkra, hogy a magyar zöldség- és gyümölcsféleségek áfájának csökkentését elérjük. Nagyon szeretnénk, hogy január elsejével megvalósuljon. Ugyancsak küzdünk a termékeink minél jobb pozicionálásáért az áruházláncokban. Értem ez alatt, hogy külön polcra kerüljön, jól – a saját márkanevünkkel – elkülönüljön a DélKerTÉSZ termékválasztéka.

Látni egyes áruházláncok hirdetéseiben, hogy bizonyos termékeket olcsóbban kínálnak a tavalyi árnál… Ez azért a DélKerTÉSZ zöldségeivel ugye nincs így?

-Egyes mezőgazdasági ágazatok nagyon komoly problémákkal küzdenek. A zöldségágazatra, és különösen a frisspiaci paprika és paradicsomra eddig ez szerencsére nem jellemző. A paradicsomfélék termelői ára 20-35%-kal tudott nőni, ami kedvez a folyamatban lévő üvegház-fejlesztéseknek. Azonban – megjegyzem – most így érjük el a 2023 évi szintet! A paprikafélék esetében sincs ok panaszra. A fehérpaprika felvásárlási ára 10%-kal emelkedett. A kápia paprika esetében a termőterület 6 hektárra csökkent, a 38%-os termelői árnövekedés kompenzálja a mennyiségi kiesést. Kísérleti jelleggel termesztünk snack paprikát, amely finom édes, kistestű és háromféle színű sárga, narancssárga és piros különlegesség. Kicsit negatív, egyedül a hegyes erős paprikánál van 8%-os termelői árcsökkenés. Összességében bizakodásra ad azonban okot, hogy a termények minősége kiváló. 1.7 milliárd forinttal többet fizettünk ki a termelőinknek, mint a korábbi évben – vázolta az elnök úr, és hozzátette:

-Azonban a költségszint is növekszik, hiszen megjelentek olyan áruházlánci és egyéb működéshez kapcsolódó kiadások, amelyekre nem tudunk ráhatást gyakorolni.
Dömsödi Teréz
Fotók: DélKerTÉSZ