Török Katalin festő otthonába látogattam el, aki az irodalmat is nagyon szereti, s mindjárt Radnóti Miklós jól ismert verséből idéz: „Itthon vagyok…” ”s ha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom…”

-A Hősök Erdeje a pihenő, de ihletadó helyem is olykor. A feltöltődés pillanatai itt előhozzák a régi szép emlékeket az alkotótáborokról, az alkotótársakról, az ottani természeti tájakról. A napfény napszakok szerinti változására még most is rá tudok csodálkozni. Korábban sok időt töltöttem a mátrai erdőkben, talán először ott találtam rá a természet csodáira, de legfőképp a nyugalomra. Az ihlet innen is, de az alföldi tanyavilágból, az árterekből, a Tisza gazdag színvilágából táplálkozik a természeti képeimen.

–Ahogy nézegetem az alkotásaidat, még a madarak is megszólalnak szinte. Ott érzem magam a tájban. Több közös kiállításotok volt Édesanyáddal, Bodri Katalin festővel. Melyek a legfontosabb dolgok, amiket tőle kaptál az alkotáshoz?

-A technikai tudást említeném talán először, a színek használatát. A képek előkészítésének technikáját. De ezen túlmenően az élethez az emberi tartást, az erőt a nehézségek elviseléséhez, ugyancsak láthattam tőle. Boldog vagyok, hogy engedett alakítani a saját alkotói folyamataimat. Mindig felhőtlenül tudtunk örülni egymás sikereinek. Gyermekként még csak nézegettem, amiket ő festett. Már akkor is éreztem a vágyat, hogy kipróbáljam, milyen bánni a színekkel. Ám a festészetet, mint ajándékot, igazán felnőttként kaptam meg az élettől.

-A mostani beszélgetéssel nem az a célunk, hogy áttekintsük a teljes életművedet. Mégis melyek azok a gondolatok, amelyeket megosztanál az olvasókkal?

-Öröm számomra az, hogy a városunknak ilyen gazdag képzőművészeti hagyományai vannak. Minden korszakra jellemző az alkotói közösségek segítő szerepe. Mi Tokácsli Lajostól, Bíró Jenőtől, Berkecz Istvántól tanulhattuk az alföldi festészet Koszta József és más nagy elődök, Katona Imre vagy Kováts Károly által teremtett alapjait. Persze mindenki azt vitt tovább és úgy, ahogy azt szabadon jónak gondolta, hiszen egyéniségek vagyunk. Korábban Major Annától kértem és kaptam szakmai tanácsot, korrigálást, amit fontosnak tartok egy kiállítási anyag összeállítása során.
Sokat köszönhetek a Tiszti Klub mindenkori vezetésének az alkotói fejlődésemet elősegítő lehetőségekért. Az alkotótáborokban művésztanárok foglalkoztak velünk. A Honvédség keretein belül kiállíthattunk csoportosan, de egyénileg is az ország több pontján. Rendszeresen bemutathattam a képeimet Budapesten a Stefánia palotában, de Szolnokon is, ahol a festészet napja alkalmából rendezett kiállításon ezúttal is két festményem szerepel.

De rendszeresen volt módunk anyukámmal a szentesi és környékbeli művelődési központok kiállításain is részt venni.
Az utóbbi években pedig a Kapocs Kistérségi Kulturális Egyesület vezetőjének és tagjainak vagyok hálás, hogy lehetőséget adnak a Dózsa-házban, vagy a Szentes Városi Könyvtárban és más csoportos kiállításon a bemutatkozásra.
Török Katalin festő alkotásai katalógusba is kerülhettek, hiszen 1993 és 1997 között tagja volt a Magyar Szalonnak. 1997-ben a Szentesi alkotóművészek című kiadványba is bekerült.

-Végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki segített abban, hogy a festészetben a magam módján kiteljesedhettem. Legyen bár szakmai intelem, baráti kiállás, köszönöm.

–Katica, további jó egészséget kívánok, legyen még ihlet újabb tájképekhez, csendéletekhez. Köszönöm a beszélgetést!
Fotó és szöveg: dite