KezdőlapMagyar siker Szentpéterváron!

Magyar siker Szentpéterváron!

, ,

Nemzetközi fesztiválon mutatkozott be a Tóth József Színház társulata.
Hatalmas sikerrel zárult a szentesi Tóth József Színház vendégszereplése a nagy múltú Szentpétervári Nemzetközi Színházi Fesztiválon. A rangos kulturális eseményen képviseletünk nemcsak a szakma elismerését vívta ki, de a közönség soraiban is vastapsot aratott, tovább erősítve a magyar kultúra nemzetközi hírnevét.
A fesztivál programjában idén kiemelt szerepet kapott a hazai produkciónk. A Csehov: Sirály előadása zsúfolt nézőtér előtt zajlott, ahol a helyi kritikusok kiemelték a magyar fellépők egyedülálló dinamizmusát, technikai felkészültségét és mély érzelmi kifejezőerejét.
“Megtiszteltetés volt képviselni a magyar színházi kultúrát ezen a világhírű fesztiválon, amely már 27. alkalommal került megrendezésre. A szentpétervári közönség értő fogadtatása és a szakmai visszajelzések bebizonyították, hogy a hazai művészetnek helye és komoly súlya van az egész világon.” – nyilatkozta Kancsár Orsolya a Szentesi Tóth József Színház és a Szegedi Pinceszínház igazgatója.

  • Olyan országok között képviselhettük hazánkat előadásunkkal, mint Oroszország, (Moszkva, Voronyezs), Kazahsztán, Litvánia, Jordánia, Szerbia, Belarusz, Tunézia, Örményország, Egyiptom, Törökország, Üzbegisztán és MAGYARORSZÁG.
  • Egy ottani kritikus, aki a Kulturális Minisztériumban dolgozik most, külön gratulált nekünk és méltatta játékunkat. Kiemelte, hogy a színészi játékunkban mennyire erősek a viszonyok és viszonyváltozások, aminek következtében a nyelvi korlátok sem voltak korlátok.
  • Tudjuk, hogy a politikai helyzet Oroszország szempontjából kényes kérdés, de hiszünk abban, hogy a kultúra túllép minden fejünk felett zajló konfliktuson, és ha valami, hát a kultúra és az általam képviselt színházi előadóművészet, képes hidakat, párbeszédet és békét teremteni – tette hozzá Kancsár Orsolya.

A Társulat Sajtóközleménye