Fürdőbelépők a véradóknak – Továbbra is kimagasló a véradók száma térségünkben

Folytatódik a többéves hagyomány, az idén hatezer fürdőbelépőt oszt szét a véradók között Szentes Város Önkormányzata és a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete. A fürdőbelépőket a Szentesi Sport- és Üdülőközpontban válthatják be a véradók. A fürdőbelépők ünnepélyes átadására április 15-én került sor.
Ebből az alkalomból Szentes Város Polgármestere arról beszélt, hogy a közelmúltban jelentős fejlesztéseket adtak át a Dr. Bugyi István Kórházban, ami az Onkológiai osztályt érintette, valamint mammográfiás szűrésekhez új készüléket kapott a kórház. Ugyancsak fejlesztések történtek a Légimentő Bázison, ezekkel a lépésekkel biztonságosabbá vált a helyi egészségügyi ellátás.

Szabó Zoltán Ferenc szólt a véradók megérdemelt rekreációjához nyújtott támogatásról, amellyel napjainkra egyre több település él, ily módon megköszönve a véradók önkéntes áldozatvállalását.
Sasvári Krisztina, a Magyar Vöröskereszt vármegyei igazgatója felidézte a véradás történelmi jelentőségét egészen 1939-től. Mára azonban egyre nehezebb a véradókat megszólítani, hiszen hazánk is komoly demográfiai gondokkal küzd. Szentesen viszont továbbra is kimagasló a részvétel, éves szinten több mint ötezren adnak vért. Tavaly 170 első véradót regisztráltak, az intézeti véradások száma mintegy 150 alkalom volt, míg kiszállásos véradásokra közel 70 alkalommal került sor. A véradókat hősként kezelik – mondta – megbecsülésük továbbra is közösségi feladat.
Sasvári Krisztina hozzátette, a vármegyében 13%-kal többen járultak hozzá a véradó alkalmak sikeréhez, mint a korábbi években.

A Szentesi Sport- és Üdülőközpont vezetője, Udvari Roland ugyancsak köszönettel és elismeréssel szólt a véradók önkéntes felelősségvállalásáról, hiszen a gyógyuláshoz szükséges vér semmi mással nem pótolható. Fontos számukra a partnerség, s hogy a véradók pihenését, feltöltődését szolgálhassák.
21 éven át volt a Vöröskereszt helyi vezetője Agócs Lászlóné önkormányzati képviselő, bizottsági elnök asszony, aki a véradásszervezőknek mondott köszönetet. Mára ugyan változik a véradó mozgalom, azonban a kihelyezett véradások az önkéntes szervezők nélkül továbbra sem valósulnának meg. Felbecsülhetetlen tehát a szervezőmunkájuk – hallottuk.
Kép és szöveg: dt.
