Szentesen egykor… – Zavaros idők 120 éve is

80 éve, 1946. február 19-én ifj. Lakos Józsefet szabadon engedték az internálótáborból. Gyógykezelésre befeküdt a szentesi kórház idegosztályára.
105 éve, 1921. február 20-án a Szentesi Kisgazda Párt 100 fő részvételével megtartotta alakuló közgyűlését. A megválasztott tisztikar: elnök Pataki Imre, választmányi elnök Bálint József, alelnök Kálmán Imre, ügyész dr. Péter Ernő, főjegyző Kunos András, aljegyző Kátai Pál József, pénztáros Kiss András. (Az alapszabály végleges belügyminiszteri jóváhagyására csak 1924. március 1-jén került sor.)
190 éve, 1836. február 21-én az örökváltsággal összefüggésben a szentesi nemesség és a nem nemes község Előleges Egyességet kötött, rögzítve a helyi nemesség (74 fő) új körülmények közötti jogait és kötelességeit.
120 éve, 1906. február 22-én sztrájkba léptek a szentesi szobafestő segédek. (A munkabér emelésére irányuló követelésük eredménnyel járt, a sztrájk márc. 15-én befejeződött.)
80 éve, 1946. február 24-én az MKP helyi szervezete tömeggyűlést tartott a Tóth József Színházteremben. A szónokok éles kirohanást intéztek az egyre merészebbé váló reakció ellen, nevén nevezve Mindszenty bíborost, Futó Dezsőt és Lakos József volt rendőrkapitányt. Szóba került a Dadi Imre elleni állítólagos merénylet is, mely rendkívüli módon felizgatta a gyűlés résztvevőit.
165 éve, 1861. február 25-én a városi közgyűlés megvitatta a megválasztandó országgyűlési képviselővel szembeni elvárásokat. Alapvető követelményként kimondták, hogy „ismerje erkölcsi és hazafiúi kötelességének a becsületszó szent esküje mellett nyilvánítani a választóközönség előtt, miként politikai hitvallásul egyedül s kizárólag csak az 1848-iki törvényeket veendi iránytűül a nemzet jövendő boldogsága megalakítása s megszilárdítására”.
120 éve, 1906. február 25-én a szegedi királyi ügyész vizsgálatot indított a Szentesen megjelenő Alföldi Ellenzék c. újság ellen, többrendbeli királysértés és izgatás címén. (A lap felelős szerkesztője dr. Vajda Antal.)
120 éve, 1906. február 27-én a belügyminiszter betiltotta az újságok utcai árusítását.
100 éve, 1926. február 27-én a szegedi rendőrkerületi főkapitány Szentesre vezényelt két detektívet „a földmunkásmozgalmakkal kapcsolatos bizalmas nyomozások teljesítésére”.
További évfordulók olvashatóak a https://www.szentesinfo.hu/mozaik/kalendarium.htm weboldalon. A Szentesi Évfordulónaptárt Labádi Lajos főlevéltáros emlékére gondozza és szerkeszti
Tímár Ferenc
