Az érdekvédelemről tanultunk – Ügyet márpedig találunk…

A közelmúltban alakult meg Szentesen a Generációs Fészek Egyesület. Az alapítók célja, hogy a vármegyénkben élő nők számára biztonságos hálót segítsenek elő, tapasztalatcsere jöhessen létre a generációk között, melynek eredményeként a hölgyek saját életük aktív irányítóivá válhassanak.

Az egyesület első rendezvényére került sor március 28-án a Dózsa-házban, amikor a Közélet Iskolája képző munkatársai, Vajda Viktória és Szabó Márton tartottak tréninget arról, mi is valójában az érdekvédelem, hogyan lesz egy problémából ügy, és egy ügy mellé miként lehet közösséget szervezni. Az elérendő, immár közösségi cél megvalósulásához milyen eszközök mozgósíthatóak…

A képzés résztvevőit Szabó Zoltán Ferenc polgármester köszöntötte, aki említést tett arról, hogy sok ember küzd életvezetési nehézségekkel, aki, ha szülő, a gyermekekre is hatással lesz. Megismerve az egyesület célkitűzéseit, méltatta mind a pénzügyi tudatosságra törekvést, mind a női munkavállalás képviseletét. – Végtelenül anyagias világunkban nagyon méltánylandó, hogy időt szán valaki a közösségépítésre. Az egyesület alapítója, Bertus Zoltánné Friedl Mónika az „Enni adok!” doboz immár hét éves felügyeletével bizonyította jó szándékát, segítőkészségét.

A képzés fővédnöke, Mihály Béláné Terike ny. művelődési irodavezető, címzetes tanácsos, a Szentes Városért Közalapítvány kurátora úgy fogalmazott, örömteli, hogy a helyi egyesületek sokfélesége hiánypótló tevékenységre, az érdekvédelemre szerveződő egyesülettel bővült. Még alig száradt meg a tinta a bírósági bejegyzést tanúsító végzésen, már kapcsolatokat építenek más egyesületekkel, a Szentesi Diákönkormányzattal, az intézményekkel. Városunkban megbecsülés övezi a közösségért tevékenykedőket, a felújított intézmények működéséhez rengeteg ötlettel, programmal járulnak hozzá, szebbé téve így a lakosság mindennapjait – említette.

Aktív és érdekes szombati napot töltöttünk el a trénerekkel, kiscsoportos foglalkozás keretében kerestünk három meghatározó társadalmi problémára megoldásokat. Ki-ki a saját szakmájának, hivatásának tapasztalatait adta a „közösbe”, így egymás számára építő gondolatok, újszerű meglátások születtek. Az érdek, ha kisebb-nagyobb közösségé, más-más módon érdemel kiállást. Érdeklődéssel várhatjuk tehát a folytatást.

Kép és szöveg. dite