Szemmel vásárolnak élelmiszert a vásárlók – A HUNOR COOP áruházak, mint közösségi terek

Szentesen a Kertvárosban található a 111. számú Coop Szupermarket, amelyben 16 dolgozó két műszakban szolgálja ki naponta a vevőket. Benkő Mónika üzletvezető elárulta, mi rejlik a sikerük mögött – hogyan vált az ő boltjuk a 35 HUNOR COOP üzlet közül az egyik legkiemelkedőbb forgalmú szupermarketté.
-Áruházunk felújítása óta sikerült megtartanunk forgalmunkat, és mostanra a létszám is stabilizálódott. Folyamatosan gondolkodunk kisebb-nagyobb fejlesztéseken, amelyek megkönnyítik a mindennapi munkánkat. A Szuper2 kategória előnye, hogy a több ezer terméket kínáló árukészletünk mellett is, ha extra vásárlói igények merülnek fel, azokat akár már másnapra is teljesíteni tudjuk. Ez a rugalmasság a szezonális termékekre is igaz.
–A vásárlói szokások hogyan változtak az utóbbi időszakban?
-A kéthetente csütörtökön induló plakátos akciónkat továbbra is nagyon várják és figyelemmel kísérik a vevőink. Az árukínálatban folyamatosan kutatják az újdonságokat, és előnyben részesítik azokat, ami ugyanakkor gyakran megnehezíti a tudatos vásárlást, hiszen a bevásárló lista így a gyakorlatban könnyen kibővül. Továbbra is elsősorban „szemmel” vásárolnak, tehát a tetszetős csomagolás és a látványosan friss, szép áruk – például a húsfélék – a kiemelten vonzóak számukra.

–Mit jelent, hogy az áruházak lassan közösségi térré válnak?
-Különösen a hétvégék előtt figyelhető meg, hogy az idősebb vásárlók, vagy a fiatal anyukák, vásárlás közben összetalálkozva megállnak beszélgetni, esetenként hosszú percekig elidőznek így a szupermarket előtt is. Ez számunkra örömteli jelenség, mert az arcukon ott van az elégedettség, a hétköznapi rohanásból való felengedés.
–S mindehhez mit adnak hozzá Önök?
-Mi, dolgozók, többségében a 40-50 éves korosztályhoz tartozunk, így hosszú évek alatt kialakult vevőkört hoztunk magunkkal, amelyet azóta is sikeresen megtartunk. A kiegyensúlyozott munkahelyi légkör és a jókedv mindennap része a munkánknak, amit szakértelemmel és őszinte odafigyeléssel próbálunk kiegészíteni. Ennek köszönhetően a bizalom meghatározó eleme a napi kapcsolatainknak. Gyakran előfordul, hogy ha egyikünk szabadságon van, a vásárlók már aggódva érdeklődnek: „Ugye, minden rendben van?” Mosolyunkat és közvetlenségünket nagyra értékelik, ez pedig tovább erősíti a kötődést köztünk és a vásárlóink között.
–Mivel folyamatosak a képzések, a legutóbbi alkalommal melyik szakterület jutott újabb ismeretekhez?

-A HUNOR COOP mindig nagy hangsúlyt fektet arra, hogy folyamatos képzésekkel biztosítsa vevői számára a tökéletes kiszolgálást. Az év elején a teljes hálózatban – így nálunk is – minden dolgozó pénztárosi képzésen vett részt, és még az idei évben sor kerül a csemegerészleg munkatársainak továbbképzésére is. Célunk, hogy minden kolléga több területen is helyt tudjon állni. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a lehető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki vásárlóinkat – mondta Benkő Mónika üzletvezető.
Kép és szöveg: D. T.
Megjelent a
https://bit.ly/3WvsX9P online lapszámunk 6. oldalán.
