Mindig kicsit jobbak lehetünk – A VAN már nem lesz, de további együttműködés igen

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület még július elején rendezte meg 37. összművészeti fesztiválját Szentesen. A rendezvény értékelésére augusztus 4-én került sor a Városházán, ahol megerősítést nyert, hogy ugyan ez volt az utolsó VAN Fesztivál, azonban Szentes Város Önkormányzata és az érintett intézményei vállalják a további együttműködést a szervező országos egyesülettel.
Asztalos Zsolt egyesületi elnök a fesztivál díjával, a Kincsesládával, valamint Emlékplakettel köszönte meg Szabó Zoltán Ferenc polgármesternek az idei közös munkát. Értékelésében elmondta, hogy 400 fő fölött volt a résztvevők száma az ország minden tájáról, bizonyítva, hogy a „Művészet mindenkié”. A Tóth József Színház és Vigadó épületét, mint befogadó helyszínt, csodapalotának nevezte, amely hatalmas élményt nyújtott a résztvevő csoportoknak a kis próbatermek után. Nagyon elégedettek voltak a helyi programokkal, látnivalókkal, több csoport tagjai már azóta visszatértek kikapcsolódni Szentesre. Megerősítette, szeretnének a jövőben is tematikus találkozókat rendezni városunkban.

Bocskay István narrátorként és helyi szervezőként is részt vett a közös munkában, kiemelte, hogy a testvérváros Topolya delegációja is bekapcsolódott a szakmai találkozó programjába. Szentes testvérvárosai közös mindig lesznek olyanok, akik szívesen delegálnak a jövőben is a közös együttműködéssel megvalósuló programokba résztvevőket, hogy elmondhassuk: kicsit mindig jobbak lehetünk.
Megköszönte az ajándékokat és az elismerő szavakat Szabó Zoltán Ferenc polgármester, aki hangsúlyozta, hogy a valódi érdem Szentes Város Gondozási Központja és a Szentesi Művelődési Központ kollektíváié. –Szükség van ilyen és hasonló rendezvényekre, ahol emberségünkről adhatunk számot, fogyatékkal élő embertársaink számára tudunk esélyt, új élményeket adni – hallhattuk.
Kép és szöveg: dite


