2016 évi archívum
2016 08 20
Szeptember 2-án és 3-án rendezi meg immár 15. alkalommal a HUNOR COOP ZRt. a szentesi lecsófesztivált. A megszokott helyszínen, az Apponyi téren és környékén, három színpad köré csoportosulhatnak az érdeklődők. Az előkészületekről fontos részleteket osztott meg lapunkkal Mészáros Zoltán elnök-vezérigazgató.
(tovább…)
Beküldve a(z) Szabadidö, Újság cikkei kategóriába | Király buli lesz a Lecsófesztivál – Jubileumi év meglepetésekkel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2016 08 19
A Szentesi Vendégszeretet Egyesület által szervezett holnapi rendezvény plakátját mellékeljük.
Beküldve a(z) Hírek, Szabadidö kategóriába | Hagyományőrző programok holnap délután a strandon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2016 08 18
Friderika egyáltalán nem átlagos fiatal hölgy. Pontosan ismeri és érti önmagát, tisztában van az értékeivel és képességeivel. Már 12 évesen indult a Kiskunfélegyházán megrendezett tini szépségversenyen, ahol a második legszebbnek választották. 2011-ben a kiskőrösi Szüret Szépe döntősei között is ott lehetett a zsűri jóvoltából. Idén pedig a Szeged Szépe szépségverseny döntőseivel folytatja a versenyzést. Azt mondta, öt éve készül erre a versenyre. Vajon mi hajtja, mit vár ezektől a bemutatkozásoktól? (tovább…)
Beküldve a(z) Album, Újság cikkei kategóriába | Szépséges szép álmok válnak valóra – Friderika Szeged Szépe lehet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2016 08 18
A Szentes- Csongrád Rotary Club augusztus 30-án jótékony célú estet szervez a Megyeháza udvarában. 18 órától borkóstolóval várják az érdeklődőket. A kabaré jelenetekből készült összeállításra támogatói jegyek 2000 Ft-ért válthatók, mely teljes egészében adományként hasznosul.
Beküldve a(z) Hírek, Újság cikkei kategóriába | Kabaré és jótékonyság bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2016 08 18
A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör kiállításaira invitáljuk az érdeklődőket: (tovább…)
Beküldve a(z) Hírek, Szabadidö kategóriába | Lengyel fotográfusok mutatkoznak be Szentesen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2016 08 18
Augusztus 24-én /SZERDÁN/ 9.00 – 13.00 óra között Dr. Demeter Attila alpolgármester hivatali helyiségében fogadja az érdeklődőket.
Beküldve a(z) Aktuális, Hírek kategóriába | Fogadónap bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2016 08 18
További részletekről tájékozódhat a https://www.varosivisszhang.hu/?p=27040 és a https://www.varosivisszhang.hu/?p=27175 linken korábban megjelent cikkeinkből, ill. a jelen hirdetésben található telefonszámon. Ne szalassza el a lehetőséget!
Beküldve a(z) Keres-kínál, Újság cikkei kategóriába | Figyelem! Most felfrissítheti, gyarapíthatja nyelvtudását! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2016 08 17
A 15 éves Mosolygósabb Régióért Egyesület harmadik alkalommal szervezi meg az egykori Háziipari Szövetkezet dolgozóinak találkozóját. A rendezvény helye a Nádas Csárda étterem lesz. Az időpont: szeptember 24. szombat. 17.00 órától.
A vacsorával (Nádas tál) egybekötött találkozóra a részvételi díjat (3200 Ft/fő) szeptember 5-én hétfőn 13.00 és 17.00 óra között lehet befizetni szerkesztőségünkben (Nagyörvény u. 58.). Bármilyen előzetes kéréssel a 06 20 9837 226-os telefonon szíveskedjenek megkeresni.
Beküldve a(z) Egyesület, Hírek, Szabadidö, Újság cikkei kategóriába | Találkozó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva