Egymás lelki hálójában
Mindannyiunk életében többször eljön az a pillanat, amikor be kell illeszkednünk valahova: legyen az iskolában egy új osztály; késõbb új munkahely, amely újabb csoport az életünkben, amihez alkalmazkodnunk kell; idõközben a társunk családjának tagjává is válunk; szülés vagy esetleg betegség esetén a kórházi osztály egy szobájának társaságába kerülünk.
Mi segíti a beilleszkedést? Hogy lehetek tagja egy csoportnak? Egy játékkal és egy rövid képzeletbeli gyakorlattal, és rajzzal segíthetjük magunkat, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk.
A gyerekek nagyon élvezik azt a játékot, amikor körbeállnak, és egy gombolyag fonalat adnak át egymásnak úgy, hogy közben a másik kezükkel feszesen tartják a fonalat. Így létrejön egy háló, méghozzá a résztvevõ gyerekek hálója. Ha a közösséget, amelyhez tartozni szeretnénk, egy hálónak, és a társainkat egy-egy csomópontnak tekintjük, talán képszerûen ráláthatunk a közegre. A következõ kérdéseket tehetjük fel magunknak (sõt, akár magát a hálót is megrajzolhatjuk!):
Van helyem a hálóban? Hol vagyok én, mint csomópont? Hogyan lehetek csomópont?
Miért vagyok ott a hálóban? Mi (lehetne) a szerepem a hálóban?
Mi lenne, ha nem lennék a háló egy csomópontja?
Elég erõs a háló, hogy megtartsa azokat a dolgokat, amiért létrejött?
Mennyire feszítem én magam a hálót? Kihúzom a másik kezébõl a fonalat, vagy épp ellenkezõleg, inkább elengedem?
És talán a legfontosabb kérdés: mit változtatnék ezen a hálón, hogy jobb legyen?
Ha további kérdése van, keressen a következõ elérhetõségen:
Bugyi Katalin
pszichológus
06-20/246-46-53