XI. Szentesi Lecsófesztivál – A legszélesebb mosoly fesztiválja
A Hunor Coop Zrt. rendezésében augusztus 31-én és szeptember 1-én tizenegyedik alkalommal kerül sor a Szentesi Lecsófesztiválra. Túl a rendezvény elsõ évtizedén, Mészáros Zoltán vezérigazgatótól azt kérdeztük, mit gondol a rendezvény jövõbeni újdonságairól, egyáltalán vannak-e fejlesztési alternatívák, lehetõségek?
– Az üzleti életben megtanultuk, hogy a mérce mindig magasabbra kerül. A hegyet napsütésben könnyebb meghódítani, de esõben is meg kell próbálni, és itt most a gazdasági nehézségekre gondolok – mondta.
– A látogatók visszajelzései alapján, fesztiválunk betöltött egy ûrt, miközben az emberek közösen alkotnak, fõznek, iszogatnak, barátkoznak is. Ezért az idei fesztivál fõ mottója a mosoly, ez lesz a legszélesebb mosoly fesztiválja. Megegyezõen cégünk filozófiájával: ha nem is vagyunk a térség legnagyobb üzletlánca, de a vevõk kiszolgálásában elsõk lehetünk – tette hozzá.
– Aki megnyeri a nyereményeket, minden oka meg lesz a széles mosolyra…
– Igen, aki most legalább 2000 Ft-ért vásárol a Kála áruházban, az sorsoláson vesz részt. Egy szerencsés család elutazhat Mezõkövesdre egy családi wellness hétvégére. De idén is díjazzuk a legötletesebb fõzõket, a legszebben díszített asztalokat. Döntse el a szerencse, hogy mely csapatok nyernek még értékes ajándékokat. Idén is lesz kóstolójegy, amelynek bevételét fele részben a Szentes Kistérség Mentõszolgálat Alapítvány, másik felét a Hunor Hivatásos Katasztrófavédelmi Mentõszervezet kapja. Az óriás bográcsban azért fõ a lecsó, hogy bárki megkóstolhassa, az is, akinek nem áll módjában fõzni.
– Mit gondol arról, hogy két héttel korábban, most elsõ ízben, kakas fõzés is lesz a városban?
– Én örülök neki. Legyen minél több alkalom, amikor az emberek mosolyoghatnak, jól érzik magukat. Európa szerte vannak olyan helyek, ahol hétrõl-hétre van valamilyen fesztivál. A város lesz több ezektõl a rendezvényektõl, és az emberek.
(Kinagyítandó!)
A gasztronómiai élmény mellé most is remek szórakoztató programok társulnak. Pénteken bemutatkozik a legutóbbi Csillag születik meglepetés táncos csapata, a Quantum XXL, õket 20 órától láthatják a színpadon. Majd 21 órakor Wolf Kati következik.
Szombaton 18 óra után Bunyós Pityu elénekli a lecsós dalát is, 20 órakor jönnek a “Mirigyek”. Mókával, vidámsággal elsõ osztályú mosolyvarázslók. Ezen az estén itt lesz Komár László is, 21 órától énekel.
A mosoly és a finom ízek adottak, a jó idõ megrendelve. Tehát bográcsra fel! A fõzõ csapatok augusztus 29-ig jelentkezhetnek a Hunor Coop irodájában.
Kép és szöveg: dite



