Kirándultunk Makóra
Nem annyira messze ugyan, mint Makó Jeruzsálemtõl, de egész napos, “járatos busszal” mentünk, jöttünk október 19-én, szerdán. Hódmezõvásárhelyen még át is szálltunk, pedig mi a szakszervezet szentesi nyugdíjas klubjának tagjai már erõteljesen idõsödünk. ú
Mégis szépen összejött kis csapatunk. Ahogyan korunkbeli pedagógus költõnk, Simai Mihály, a “Kincskeresõs” mondja egyik versében: “Mióta már, hogy létezem…?/ S meddig még…?!/ Mindegy!… Élvezem!” Mi is így vallunk!
De a makói csoport pedagógusai is, akik szép számmal jöttek elénk a buszmegállóba, ami az elsõ csodálni való Makovecz alkotás volt, meg is csodáltuk. Az alkotó haláláról nem rég sajnálattal értesülhettünk, nyugodjék békében.
Makó Makovecz városa alkotásaival – pl. Hagymaház klubterme – idegenvezetõ kolléga ismertetett meg. De láthattuk a hatalmas gimnázium épületet, gondolatban József Attilára emlékeztünk, István király lovas szobrát a hármashalom tetején, a központ régi, de szépen felújított hatalmas épületeit, vagy a hagymás szökõkutat (képen). A készülõ fürdõ új épületét is megnéztük és utunk végén hátulról közelítettük meg a Hagymaházat, és itt megnézhettük a város szabadtéri színpadát. Elõtte a téren megállva gyönyörködhettünk benne. Így történt a Városi Könyvtárban is, ahol kézimunka és festészeti kiállítást láthattunk.
Az emeleti klubterem elõterében terített asztallal vártak kollégáink. Volt ott finom szendvics, édes és sós sütemény, amelynek receptjeit is meg fogjuk kapni. Volt tehát étel és ital, így pihenés, beszélgetés következett. Utána a nagyteremben kezdõdött a mûsor, majd köszöntöttük egymást, elõkerültek a hozott ajándékok: könyvek, virágok, ajándékcsomag és egy vers! Papíron is mindenkinek, de egy szóban is. Íróját sokan ismerték: “Valaki mindent elszeret,/ Csak a lázongó ihletet/ engedi meg – a verseket,/ hogy elmondhassam: emberek!/ Vigyázzatok, már nincs idõ,/ Valaki mindent elszeret,/ ami szerethetõ!”
Kifelé jövet még meg-megállva ettünk a “maradékból”, s indultunk haza Szentesre. Innen Makóról, a hagyma városából Szeged közelébõl. Társaink közül sokan a buszmegállóig elkísértek. “… A buszokat, a trolikat,/ a hosszú vonat-utakat,/ az álmok állomásait,/ víg órák áldomásait./ Szeged száz régi szögletét,/ a Dóm imádság ihletét,/ füvészkert fészek melegét,/ boszorkánysziget zöld tüzét…/ Én mondanám: NE MÉG! NE MÉG!/ – S valaki mindent elszeret.”
Ezekkel a gondolatokkal köszönetünket szeretnénk kifejezni a makóiaknak a meghívásért, és a csodálatos vendégszeretetükért! Mindannyiunk nevében:
Murvai Gáborné klubvezetõ
Dr. Magyar Jánosné klubkrónikás