Világjárás két keréken: Marokkó – 57 napon át pedáloznak

Július 8-án Usztrunul Károly és családja segítségével   autóval utaztunk Milánóba, és onnan repülünk Közép-Marokkóba, Marrakes városába.

Innen indulunk hazafelé, a Szentes Kistérség Mentõszolgálat  Alapítvány támogatásáért is kerekezünk, hogy a médiában felhívjuk rájuk és céljaikra a figyelmet. 
Útban hazafelé legelsõnek gyalog megmásszuk Észak-nyugat Afrika legmagasabb csúcsát, vagyis az Atlasz hegység Tobukál csúcsát, ami 4165 méter magas. Három napot töltünk el a megmászásával, majd kerékpárral nekivágunk az Algéria határa mellett húzódó sivatagnak. Lesznek olyan helyek, ahol nincs út, csak murva ás homok. Itt csak a túlélésre és kettõnkre tudunk támaszkodni segítségért.
Elhagyva a Szaharát, ha túléljük, akkor északra vesszük az irányt a Rif hegységhez és a Gibraltári szoroshoz. Onnan áthajózunk Spanyolországba. Tovább indulva nem kelet felé vesszük az irányt, hanem Európa legnyugatibb részéhez, a Szent Vince fokhoz. Portugáliát átszelve Galíciában – Santiago de Compostelában – meg szeretnénk nézni Szent Jakab sírját, ahonnan a híres zarándokúton tekerünk a Pireneusokhoz. Andorában egy pár napot hegymászással szeretnénk eltölteni, hogy ne csak a monoton tekerés legyen.

Spanyolországot elhagyva, Franciaország déli partján Marselli, Monaco, Genova érintésével haladunk tovább. Azután Észak-Olaszországon, Szlovénián, Horvátországon áthaladva, Barcsnál lépünk be Magyarországra, ahol már várni fognak ránk biciklis barátaink, hogy együtt tegyük meg a hátralévõ 300 km-t. Ha valakinek van kedve, csatlakozhat hozzánk.
A kapcsolattartók elérhetõsége a csatlakozni kívánók részére: Vidovics Lajos, telefon: 06/30/290-76-90, Szunyi Mihály, telefon: 06/30/416-57-78. 57 napos utunk során várhatóan 5800 km-t pedálozunk majd.
Érkezésünket az Apponyi tér és környékén megrendezendõ Lecsófesztiválra, a Szentes kistérsége Mentõszolgálat Alapítvány és a Holdfény Panzió sátrához tervezzük szeptember 3-án 16 órára.
Utunkról folyamatosan híradással leszünk  a www.szentesinfo.hu és a www.vilagjaras.fw.hu c. honlapokon, valamint a Szentes Rádióban.

TÁMOGATÓINK: Zsemberi János faipari vállalkozása, Holdfény Panzió, Szentesi Hitelszövetkezet, Usztrunul Mérnöki Kft., Sípos Zsolt, Lázár Mihály, Szentesi Mozaik, Városi Visszhang, Dávid Bernadett, Vajda János géplakatos, Szent István Gyógyszertár Budapest, Charta-pack Budapest, Bike Center, AM Bringa Budakalász, Szentes Kistérségért Mentõalapítvány, Nagy Henrik, Dudás Lajos kerékpárszerelõk…

Baranyi Antal és
Vukovich Sándor