2010 évi archívum

Kerekezés Ellésmonostorra

2010 10 08

A Koszta József Múzeum elől indul az a kerékpáros túra, amelynek célja, hogy a Tisza-gáton haladva a középkori bencések egykori szálláshelyére jussanak el résztvevői. Az október 10-én 8.00 órától induló túra vezetője Szabó Krisztina régész. További részletek a kinagyítást követően olvashatók!

Terepkerékpáros verseny a hétvégén

2010 10 06

A St. Jupát SE október 9-én rendezi meg a hagyományos, immár ötödik alkalommal sorra kerülő – Varga-Bringa – Terepkerékpáros Versenyét. A rendezvény részletes versenyfelhívását kinagyítva olvashatja. (tovább…)

Lapistói lepényváró a Pacsirtákkal

2010 10 05

A Lepényváró Fesztivál idõpontja ezúttal szeptember 11-én volt. A lapis-tói irodaházban újra láthatták a tsz-történeti kiállítást, melynek anyagához számos új dokumentum és fénykép felajánlást kapunk. Nagyon köszönjük a régi történések felidézését, és továbbra is szívesen fogadunk hasonló dokumentumokat, hogy jövõre közkinccsé tegyük õket. 

(tovább…)

Újra Szirbik Imre Szentes polgármestere

2010 10 04

Szentes Város Képviselő-testülete az  elkövetkező négy évben 15 fős lesz, amelynek a vasárnapi választások végeredményeként Szirbik Imre polgármester lesz ismét a polgármestere. A részletek a következő linken tekinthetők meg: http://www.valasztas.hu/hu/onkval2010/471/471_0_index.html

XIV. Kiséri Napok összefoglaló

2010 10 03

Rendhagyó idõpontokban és rendkívüli idõjárás közepette került sor a Mosolygósabb Régióért Egyesület hagyományos rendezvényeire.

(tovább…)

Szárnyalt a kacsaágazat, de jövőre nehéz év jön

2010 10 03

Valósággal szárnyalt a kacsaágazat az elmúlt években, de a kacsások részben a libatermelők piacát hódították el – derült ki a Kacsa Napja alkalmából szervezett pénteki szakmai konferencián Szentesen. A kacsahús kétségtelenül divatba is jött, és ez jó kilátásokat biztosít az ágazatnak, ám a takarmányárak az idei kedvezőtlen időjárás, valamint a spekuláció miatt jövőre gondot okozhatnak a termelőknek.

(tovább…)

Becsengettek a szentesi Katonasuliba is

2010 10 03

Az idei tanév kezdetének egyik újdonsága máris beszédtéma a szentesi Zsoldos Ferenc Szakközép- és Szakiskolában. De kezdjük a történetet az elején…

(tovább…)

Tóth Bence: Levél a csillagomhoz

2010 10 03

Olyan vagy, mint egy fa,
magadtól növekszel szívem romjain.
Nem gyûlölsz, s talán szeretsz is,
ha velem vagy, akkor boldog vagyok.

(tovább…)