Katonazenekarok parádéja
Szeptember 16-án 15.30 órakor a Kossuth téren kerül sor a II. Szentesi Regionális Katonazenekari Fesztiválra. A város örömmel ad otthont ennek a fesztiválnak, mert Szentes katonaváros. A mûsorban közremûködnek a Magyar Honvédség budapesti, debreceni, hódmezõvásárhelyi és szolnoki helyõrségi zenekarai. A toborzással egybekötött program jól szolgálja a város, a laktanya és a civilek kapcsolatának erõsítését.
TÉRFESZTIVÁL
Immár hetedik alkalommal kerül sor Szentesen a Térfesztiválra. Az est sztárvendége idén a Presidance Company lesz, akik Hungarythm címû nagysikerû elõadásukkal kápráztatják el a nézõközönséget szeptember 18-án 20 órától.
A Hungarythm kétszer ötvenperces produkciója a zene, a tánc és a cirkusz elemeit felhasználva invitálja nézõit egy felejthetetlen utazásra, amelyben felvillannak életünk fontos állomásai, bepillantást nyerünk az emberek érzés- és érzelemvilágába.
ÍR KOCSMAZENE SZENTESEN
Ha valaki szeretne itthon autentikus ír kocsmazenére táncolni, keresve sem találhat jobb mulatságot a Paddy and the Rats koncertjeinél. A zenekar szövegvilága kocsmatörténeteket, ír hagyományokat és kalózos tengerészvilágot tartalmaz. Ruháik is ennek a világnak a részei (skót szoknya, cilinder, munkáslegény, arisztokrata figura stb.). Hajóval járják a világot, és mindenhol kikötnek, ahol óriási bulit csaphatnak.
Muzsikájukban különbözõ nemzetek kocsmazenéit ötvözik punk-rock elemekkel. Legtöbbet az ír nép kocsmazenéjébõl és kelta motívumokból emelnek saját zenéjükbe, de hallhatóak néhol polka, orosz és cigány elemek, ritmusok is.
A hattagú zenekar nemcsak hazai, hanem külföldi koncerteken is nagy közönségsikert aratott.
Koncertjük szeptember 18-án a fõtéren a Térfesztivál keretében 18.30 órai kezdettel lesz hallható.
AZ „EGÉSZSÉG EGY ÉLETEN ÁT”…
… szûrõprogram keretében ismét Szentesen a szûrõkamion.
Szeptember 19-én újra lehetõsége nyílik a szentesieknek és az idelátogatóknak, hogy az egészségük megõrzése érdekében olyan egészségügyi szûréseket végeztessenek el, melyekre a mindennapokban gyakran nem fordítunk kellõ figyelmet.
A program célja, hogy felhívja a résztvevõk figyelmét a prevenció jelentõségére, valamint arra, menynyire fontos lenne, hogy minél több információval rendelkezzünk saját egészségügyi állapotunkról.
Az érdeklõdõket vasárnap 10 és 18 óra között várják a szervezõk a Kossuth téren.
A különbözõ vizsgálatok díja személyenként összesen 1000 Ft-ba kerül.
AUTÓMENTES NAP
Szeptember 22-én az Állampolgári Részvétel Hetének programjai között idén ismét lesz Autómentes Nap. A rendezvény az önkormányzat, a civil szervezetek és a Legrand Zrt. összefogásával valósul meg. A Kossuth utca lezárt szakaszát délelõtt az óvodások foglalják el, ám délutántól minden korosztály birtokba veheti, hogy egy egészséges nap keretében ki-ki megtalálja a számára felüdülést jelentõ aktív elfoglaltságot.
OLLÉ SPORTUDVAR
A Klauzál Gábor Általános Iskola épületének korszerûsítésével egy idõben elkészült az intézményben az OLLÉ sportudvar is. Tovább bõvült ezáltal a sportlehetõségek köre: az iskola udvarán kialakítottak egy távolugró és súlylökõ gödröt, valamint a kézilabdapálya mellett a futó- és ugrópálya is olyan speciális, úgynevezett gumibeton borítást kapott, ami megvédi a gyerekeket a sérülésektõl.
FOLYTATÓDIK A KULTURÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS
A Szentes Kistérség Többcélú Társulása 2007. évben kezdte meg a Kistérségi Közkincs-kerekasztal tervszerû cselekvést elindító és építkezést elõsegítõ program megvalósítását.
Az OKM Közkincs programjának térségi szintû pályázatai keretében a szakmai kerekasztal tevékenységét szervezõ és koordináló társulás eddig már háromszor kapott lehetõséget arra, hogy a szentesi kistérségben folytathassa munkáját. A szentesi kistérség 2010-ben immár negyedik alkalommal nyújtott be pályázatot a Közkincs-kerekasztal mûködésének támogatására. A szakminisztérium a napokban értékelte a benyújtott pályázatokat.
Az elnyert támogatásnak köszönhetõen megvalósulhat a Közkincs-kerekasztal tagjainak szakmai továbbképzése, kistérségi szakemberek képzése, a kulturális adatbázis, a szolgáltatásjegyzék, valamint az értéktár továbbfejlesztése.
A HELYI ADÓRÓL
A második félévi önkormányzati adók befizetési határideje szeptember 15. Ekkor esedékes az építményadó, a magánszemélyek kommunális adója, a helyi iparûzési adó és a gépjármûadó második részlete. A befizetéshez szükséges csekkek az érintettek részére postázásra kerültek, illetve igény esetén beszerezhetõek a Polgármesteri Hivatal Adóirodájának 125-ös szobájában.
Összeállította:
Deim Éva
