Programajánló a következő napokra
A Szentesi Üdülőközpont első ízben rendezi meg a Strandszépe szépségversenyt, melynek programját itt tekinthetik meg. (A plakát kinagyítandó!)
Anyatejes Világnap
A Védőnői Szolgálat július 30-án a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban rendezi meg az Anyatejes Világnap alkalmából rendezvényét, amely 10.00 órakor a meghívott édesanyák köszöntésével veszi kezdetét, majd hasznos előadásokra kerül sor.
Anna-napi jótékony hangverseny
A Szent Anna templom hagyományos rendezvénye július 23-án 19 órakor lesz. Közreműködnek: Berkes János Érdemes művész, Örökös tag, Kállay Bori Érdemes művész, Hegyi Anikó , Gárday Gábor, Andor Csilla, Nagy Johanna énekművészek, Neumark Zoltán zongorán, Nagy János orgonán, valamint az Olasz Barokk Kvartett Miskolcról. A Berkes János által hetedik alkalommal szervezett hangverseny bevételét a művészek az orgona felújítására ajánlották fel. Mivel belépődíj nincs, az orgona felújítására további önkéntes adományokat köszönettel fogadnak a szervezők.
A Nyári Szabadtéri Színház keretében
Az 1900 és 1973 között élt Papp Imre emlékére
Július 30-án pénteken Tápiószelére történő kirándulással folytatódik a Papp Imre nyomában a permakultúrával a szentesi határban című rendezvénysorozat a Király István Kertbarát Kör és a Zöldág Mozgáskultúra és Sport Egyesület szervezésében.
A programban a tápiószelei Agrobotanikai Intézet 700 fajt képviselő, 60 ezer tételből álló génbank gyűjteménye és 11 hektáros arborétuma, valamint a Blaskovich Múzeum köznemesi kúriamúzeuma és Baji Béla helybéli kertészmérnök 12 hektáros permakultúrával gondozott területe megtekintése az utazás célja. A résztvevők megismerhetik a helyi Néprajzi Házban a zsellérség lakókörnyezete (szoba, konyha, kamra berendezési tárgyai) ill. az alföldi paraszti gazdálkodás és háztartás eszközeit, szerszámait bemutató kiállítás anyagát is. Július 30-án pénteken 6.30-kor a szentesi Bartha János Kertészeti Szakközépiskola elől Tápiószelére történő önköltséges kirándulásra jelentkezni a Zoldag96@freemail.hu vagy a 06 30 317 70 94-es telefonon július 27-ig lehet.
A tápiószelei kirándulás másnapján szombaton 9.30 perctől Papp Imre Szedertemetőben levő sírjánál koszorúzásra kerül sor születése 110. évfordulója alkalmából.

