Kánvási Lajosné – Elmúlt az élet
Élt egyszer egy jó anyóka,
ki a gyermekének nem ártott soha,
az élete mégis miért volt oly mostoha?
A temetõben már belepte a moha.
Goromba volt hozzá a gyermeke,
pedig õt mindig csak védte,
sírt életében egyedül rendesen.
Nem szólt õ, csak ült csendesen.
Ha bánata volt, nem panaszkodott,
nem tudta senki, miért bánkódott,
mindig csak szeretetre és jóra vágyott.
Most már hiába viszel sírjára virágot.
Miért hullik le minden virág, ami szép…
Sok év múltán megváltozik egy kép.
Szív fájdalom is megnyugszik egyszer,
ha már a temetõben örökre fekszel…