A CUBE Teljesítménytúra és amatőr kerékpárverseny eredményei

A kerékpározás, kerékpársport és az egészséges életmód népszerûsítésének szándékával hirdette meg a St. Jupát SE CUBE Teljesítménytúra és amatõr kerékpáros versenyét. A május 15-i rendezvényre a verseny kezdete elõtt a helyszínen is lehetett nevezni.

 A rajt helyszíne a dr. Papp László Városi Sportcsarnok mellett kijelölt terület volt.  A rövid táv, kb. tizenkilenc kilométer, legtávolabbi pontja Zalota, míg a hosszú táv (ötvenhárom kilométer) a Körös gátig, s természetesen mindkét esetben vissza a célkapuig ért.

A verseny öt korcsoportban zajlott, egyéniben a 11-14 évesek, a 15-18 évesek, a 19-39 évesek, valamint a 40 év felettiek  korcsoportjában állhattak rajthoz a versenyzõk, de volt családi kategória is. A díjazás is ennek megfelelõen alakult. A korcsoportonkénti elsõ három helyezett érmet és a rendezvény grafikájával (képen) ellátott pólót kapott ajándékba, az összesített elsõ három helyezett pedig egy-egy kupával gazdagodott.

Eredmény: http://programok.jupat.hu/rendezvenydokumentumok/2010tteredmenyjegyzokonyv.pdf