Ismét virágszínvonalasan

A minap került sor a Városházán a “Virágszínvonalasabb Szentesért” pályázat eredményhirdetésére. Baloghné Berezvai Csilla fõkertész örömmel állapította meg, hogy évrõl évre többen neveznek, s a városi óvodák, intézmények is rengeteg ötlettel, energiával szépítettek annak ellenére, hogy idén jobban meg kellett küzdeni az aszállyal, mint korábban.

Szirbik Imre polgármester megköszönte mindazoknak az áldozatos munkát, akik környezetük szebbé tételével most is példát mutattak, s hozzájárultak, hogy szebb, élhetõbb legyen városunk. Munkájukkal a közösség egésze vált nyertessé, – hangsúlyozta.
Egy szakmai bizottság döntötte el sok-sok ajándék sorsát, amelyeket az önkormányzat és támogatói ajánlottak fel. A családi házak kategóriájában III. Vincze Lászlóné, II. Kardos Ferenc Andrásné, I. Török József lett.
A társasház kategóriában nevezõk közül III. a Honvéd u. 24., II. Bucskó Jánosné, I. a Móra Ferenc u. 9. lakóközössége.
A munkahelyek versenyében az idén III. a Bocskai utcai, II. a Damjanich óvoda, míg az elsõ helyezést a dr. Sípos Ferenc Parkerdõ Otthon kertésze vehette át.
További közel húsz pályázó részesült a kertjében hasznosítható különdíjban.                            
– te –