2008 évi archívum
Ingyenes tanulmányút történelemtanároknak – Kimentek a doberdói harctérre…
2008 11 13
A Csongrád Megyei Önkormányzat szervezésében a megye történelem-szakos pedagógusai meglátogatták az első világháború nagy hadszíntereit. A tanárok szemügyre vehették a világégés legvéresebb csatáinak helyszíneit, ahol számos Csongrád megyei honvéd áldozta annak idején az életét. Bizonyos csatatereket most először jártak be megyei tanárok, akik immár személyes tapasztalataikat adhatják át a jövő nemzedékeinek.
Elgondolkodtató…
2008 11 06
Gazdasági válság van… Egy édesanya férjével el akar menni Csehországba dolgozni, és megkért hogy fogadjam be hét gyermekét. A legnagyobb még nincs tíz éves, a legkisebb nem töltötte be a két évet. „Nincs mit enni adjak a gyerekeimnek, – mondta. Nincs lakásunk, szegények vagyunk, és el kell mennünk dolgozni, hátha tudnánk venni egy kis házikót.”
A Szentesi Művelődési Központ programajánlója
2008 11 04Nyitott laktanyanap Hódmezővásárhelyen miniszteri látogatással, katonazenekari fesztivállal
2008 11 04
Több hónapos szervezőmunkát követően katonai és városi képviselők részvételével szeptember 28-án megtartotta Nyitott Laktanyanap programját a MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrsége. A rendezvény helyszínéül ezúttal a város Kossuth tere szolgált. Célunk mindezzel az volt, hogy a civil lakosságot közelebb hozzuk a Magyar Honvédséghez, a lakosok – ha résnyire is- bepillantást nyerjenek a katonák életébe.
Darfü közlemény
2008 11 03
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Dél-alföldi Régió 2009-2010-es Regionális Akcióterve tervezetének (RAT) társadalmi egyeztetése a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján megkezdődött. A RAT tervezete elérhető az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ( www.nfu.hu ) Partnerség menüpontja alatt http://www.nfu.hu/actionplan és a DARFÜ honlapján ( www.darfu.hu ).



