Út- és járdafelújítások Szentesen – Árkok és főgyűjtők…

Csapadékcsatorna_építés.jpgA Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács útfelújítási programjában pályázik a város belterületi szilárd burkolatú utak felújítására, amelyek korábban nem függtek össze a szennyvíz-csatorna hálózat kiépítésével, – hallottuk Szirbik Imre polgármestertõl a minapi  tájékoztatója alkalmával. Vagyis olyan területekrõl van szó, amelyeken szennyvízcsatorna kiépítés közvetlenül most nem történt.

A programhoz 50% önrész és ugyanennyi saját erõ szükséges. A támogatással kizárólag a burkolat állítható helyre, sem a szegély, sem a csapadékvíz csatorna kialakítására nem használható a támogatás. Ezeket a költségeket részben önrészbõl finanszírozzák. Tavaly mintegy 50 milliós program keretében valósult meg pl. a Németh László utca és környéke, vagy a Csongrádi úttól a Kiss Zsigmond utcáig terjedõ útszakasz.
– Az újabb pályázat legnagyobb feladata a Honvéd utca és környéke, valamint a Kossuth utca déli oldala, amely a Kossuth utca rekonstrukciójának elõkészítése is egyben. A hét tételbõl álló felújítási munka mintegy további negyven milliós önrészt igényel, s közel ezzel azonos támogatásra számítunk, – mondta. Majd arról is szólt, hogy egy másik pályázat keretében folytatják a járdalapok kiváltását aszfaltjárdákra.
A képviselõk adhatták be az igényeket azért, hogy a város minden területe kiegyensúlyo-zott módon vehessen részt a programban. Itt azonban 70%-os állami támogatás mellett valósulhat meg a rekonstrukció. A várost  nyugati és keleti részre osztották.
A csapadékvíz csatornák munkálatai kapcsán kérdésünkre Szirbik Imre elmondta, hogy a mederelemek elhelyezése, ezzel az árkok szintezése az idén a város teljes területén megtörténik. Az elhanyagolt, szinte megsemmisült csatornák kialakítására szerzõdést kötött az önkormányzat a munkaügyi központtal, és augusztustól november végéig hetven embert közmunkában, hat órában foglalkoztatva állítják ezeket helyre, és alakítják ki a profilokat. Az így beszintezett árkok karbantartása azonban majd a lakosság, az ingatlan tulajdonosok feladata lesz. A csapadék csatornába került növényi hulladék, por évente kétszeri kitakarításával a rendszer mûködõképessége biztosítható, – hangsúlyozza.
Arról, hogy miért nem készülnek fedett csatornák, így vélekedik: 
A végleges burkolás elsõsorban talajszerkezeti okok miatt nem kivitelezhetõ, ill. balesetveszélyes is. A fedett csatornák mellett a talaj vízháztartása megváltozna, a kiszáradó talaj az épületek károsodásához is vezethetne. A nyílt csapadék csatornák karbantartása könnyebb, olcsóbb, füves, zöld, látványa megtöri a betonrengeteget.
 – A központi gyûjtõkbõl hány létesül a városban? – kérdezzük.
– A kiséri fõgyûjtõ a Farkas Antal utcán készül, hogy a városrész belvíz problémáit orvosolja. A Nagyvölgy csatorna megújult, továbbá a Horváth telepi, korábban a Talomi fõgyûjtõ létesült, ezzel az egész város területét a fõgyûjtõk átfogják. 
Ehhez a munkához van pályázati segítség?
– Az Önkormányzati Minisztérium segítségével végezzük az ún. 85 méteres törvény értelmében, amit magam javasoltam. Vagyis azon települések, amelyek tengerszint feletti magassága ezt nem éri el, azoknak a belvízelvezetését támogassa az állam. Így a komolyabb önkormányzati forrás a közmunkához kapcsolódik, ami viszont – még ha rövid idõre is, de – a segélyezést váltja ki, – vázolja a polgármester.    
– dite –
(Fotó: D0ms0di Mihály)