Jó reggelt, napot, estét jó kívánsággal, kezét csókolom, adj’ isten, dicsértessék a Jézus krisztus szavakkal köszöntöttük egymást a múlt században. Majd jobb- és baloldali pártok “lelkesítõ” célirányos kitartás, barátság, szabadság üdvözlései terjedtek  el. Napjainkban a hello, a szia a jellemzõek.

Szüleim, tanítóim hajdan köszönésre is neveltek. Ma is így teszem ismerõsökkel való találkozásomkor, üzletbe belépéskor is. Itt néhol fogadják, ill. furán néznek rám! Nem ellenzem. A köszönés – elfelejtése – elmaradása jelenség. Nem lesz talán általános.
Ruházati boltban az ajtó mellett fiatal kínai nõ a pénztáros. Jó napot kívánok! – köszöntem. Õ érthetõen ismételte. A ruházati  áru 1090  forint volt, 1100-at adtam. A pénztárosnõ 20 forintot adott vissza. – Ez 10 Ft-tal több, – mondtam. Rendben van, – válaszolta. Viszontlátásra! – köszöntünk el egymástól. Kedves, érthetõ, példaértékû kiejtésére emlékezni fogok. Soraimat nem reklámnak szántam.                   
K. F.

Ez a bejegyzés 2008 02 02 14:18-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.