Ünnepi kirakatok versengtek
Hogy visszacsempésszük még kicsit az ünnepi hangulatot, mert olyan jó, ejtsünk szót a kirakatok szépségversenyéről, amelyet évről évre nagy érdeklődés mellett rendeznek Szentesen.
A képviselő-testület decemberi ülésén került sor az idei kirakatverseny eredményhirdetésére. December elején a lakosok szavazhatnak, szavazataikat a főtéri hóemberkén elhelyezett postaládába téve, hogy melyik üzletnek sikerült szerintük a legszebb ünnepi ruhájában fogadni a nagy bevásárlási roham közepette vásárlóit.
A díjazottakat, akik pénzjutalmat is kaptak, dr. Bakró-Nagy Vera aljegyző ismertette.
Több mint ötezer szavazat érkezett, s néhány szavazó az ajándéksorsoláson nyert ajándékának is örülhetett. 2007-ben azonban a legszebb ünnepi kirakat a Borostyán virágüzlet, és az Ági virágbolt tulajdonosainak keze nyomán született. Az első helyezéssel a főutcai Gyógynövény, Reformélelmiszer üzlet és Teaház büszkélkedhetett.




