Környezetvédelmi fejlesztés a vásárhelyi laktanyában

Délelőtti_erőnlét_felmérés.jpgA NATO-nak felajánlott zászlóaljak fejlesztése folyamatos, hogy megfelelhessenek az elvárásoknak, és rendelkezzenek a feladataik ellátásához szükséges képességekkel. A hódmezõvásárhelyi laktanya komplexum mára elérte a teljes készenlétet. A fejlõdés folyamatát Farkas Imre ezredes dandárparancsnok-helyettessel, laktanya és helyõrség parancsnokkal tekintettük át.

– 1993-tól kezdõdõen beszélhetünk a vásárhelyi helyõrség kiemelt fejlesztésérõl. A folyamat 1997-tõl gyorsult fel igazán, amikor megkezdõdött a legénységi épületek felújítása. Az utolsó, az ötödik négyszáz fõs legénységi épületet irodákkal, öltözõkkel, kommunális létesítményekkel ebben az évben adtuk át. A sorba illik a két éve elkészült nõtlen szálló is, persze a régi sem régi, mivel hét éves, – összegzett a parancsnok.
Ezek a lépések az életkörülmények javítását szolgálták. A haditechnikai eszközök korszerûsítésérõl Farkas Imre elmondta, hogy az 5/62-es Lövészzászlóalj a NATO-nak felajánlott, náluk indult el elsõként a technikai fejlesztés. Új rádióeszközöket és tüzérségi célmeghatározó eszközöket kaptak, ill. a gépjármû parkot teljesen újra cserélték. A régi, elavult gépeket Rába és Mercedes gépjármûvek váltották fel. Sor került a BTR harci jármûvek felújítására is. Idén már a harmadik zászlóaljuk is részesül a fejlesztésekbõl, – mondta.

Ihos_Imre_szakaszvezető_az_edzőteremben.jpg

– A kiképzési létesítményünk az egyik legjobban karban tartott a Magyar Honvédségen belül, – állapította meg a parancsnok. Majd szólt arról is, hogy a múlt évben kezdõdött környezetvédelmi beruházásnak köszönhetõen ez évben az ISO 14000 minõségbiztosítási rendszer auditá-lása megtörténik, amely a kommunális és veszélyes hulladékok, valamint a víz és talajvíz kezelésével kapcsolatos feladatok koordinálását segíti.
Jelentõs volt a sportcsarnok felújítása is, amely 2004-ben kezdõdött, – hallhattuk. Együttmûködnek a helyi sportegyesülettel, amely a honvédségi dolgozók mellett a helyi civileknek is lehetõséget nyújt a sportolásra. Teniszpálya, új füves kézilabdapálya, valamint szauna, szolárium, és a legmodernebb eszközökkel felszerelt edzõtermek szolgálják az állomány erõnlétét.  
Ezt a modern technikai kiszolgáló övezetet hosszú távon a közmûvek kiváltása. Rövid távon pedig egy gépjármûmosó tehetné még teljesebbé. Ugyancsak a jövõ feladata a laktanya úthálózatának rendbetétele. Ez a feladatsor 2010-2012-re teljesülhet, – mondta Farkas Imre.

Márkus_Erika_tizedes_tréning_közben.jpg

– A NATO elvárásokat figyelembe véve híradó eszközeink teljesen kompatibilisek. Kis alegység szinten is tudunk velük kommunikálni. Az eszközök mellett azonban legalább annyira fontos a személyi állomány, – jegyezte meg. Nagyon magas azoknak a száma, akik idegen nyelvet beszélnek. Idén is hat csoport vett részt az idegen nyelv oktatásban. Alapvetõ céljuk, hogy akik híradó eszközökkel kommunikálnak, rendelkezzenek nyelvvizsgával, tette hozzá. A parancsnoki állomány is minél magasabb szinten beszéljen idegen nyelveket. Ennek záloga, hogy egyre több olyan tiszt, tiszthelyettes dolgozik az alakulatnál, akik külföldön végezték iskoláikat, ill. a külföldi misszióban szerezték a tapasztalataikat.

Kép és szöveg:
Dömsödi Teréz

A rovat a Külügyminisztérium támogatásával készül.

Előzmény: www.varosivisszhang.hu/2007/09/26/reflektorfenyben-a-zaszloalj-meghatarozo-fejlesztes-az-iden/