Következzék egy történet, ami kizökkenti olvasóját a politikai túlnyomás alól. Valóságos apró eseményeink sokaságában fel sem tűnnek a hasonlók, én azonban ezúttal jót mosolyogtam magamon.

Hipermarketbe ritkán vezet az utam. Ha mégis rászánom magam a plusz kilométerek letekerésére, annak már valóban nyomós oka lehet annál is inkább, mert a csomaggal terhelt kerékpárral való egyensúlyozás mindig felidegesít. Most azonban jó előre tudtam, örömteli lesz a vásárlás.

S valóban: az idő remek, nem akar érdekelni a külvilág zaja, mi bajom is lehet? Végre nem zavar semmi, rá akarok érni, és kész! A kerékpárt lebiztosítom az óriás "karkötővel", kivarázsolom egy százassal a bevásárlókocsit a sorból, s már bent is vagyok. A tágasság és az árutömeg különösen felcsigázza kíváncsiságomat. Igyekszem apróra megvizsgálni, hogy szerény pénzszórásom közepette milyen zsákmányra is leljek leginkább. Nem könnyű a választás: jó lenne sok minden, ám hogy ne költsem túl magam biztosan, mindig csak annyi pénzt veszek magamhoz otthon, ami a cél szerinti vásárláshoz kell. Így biztos nem esem kísértésbe. A kereteim között mozogva tehát a hatalmas bevásárolókocsi alján kullogott a portéka, amikor a pénztárhoz értem. Most jött a neheze, mert fel kellett szedni a kocsi aljáról az árut, és a pénztár szalagjára tenni. Ez meglett, majd visszakerült minden szép sorban ugyanoda, én fizettem. Irány a kerékpár!

Vagyis először a pakolás. Igenám, de megint gebeszkedni kellett, hogy kihorgásszam a cuccot a kocsi aljáról. A nagyja meg is lett, de maradt a végére két apróság, amit sehogy sem akartam elérni. Persze, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem sikerült túl nagyra nőnöm, ez már önmagában is meghatározza a karom hosszát. Mivel körülöttem éppen nem volt senki – részben szerencsére – körbe próbálkoztam járni a kocsit, hátha más szögből közelebb kerül a célpont, de nem… Míg a következő pillanatban valahogy megbillentettem a kocsi elejét, és az megmozdult. Meg voltam mentve. Tehát most már tudom, hogy a pénzérmés felénél a bevásárlókocsi lemeze felhajtható! Így már könnyűszerrel hozzáfértem álmaim kajájához, és nagy boldogan, mosolyogva vettem haza az irányt.

Megállapítottam, hogy már megint tanultam valamit. Többet nem lesz rövid a karom. Milyen jó, hogy nem maradtam otthon. Volt értelme letekernem a plusz kilométereket.   

(… amit magam raktam össze ugyanezen a napon…)

Ez a bejegyzés 2006 10 04 20:35-kor készült és a következő kategóriákban található: Napló. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.